Események
Támogatók


















Hírek
Az Albának jól kellett játszania a győzelemért
2010. 12. 19. 19:40
Férfi Kosárlabda NB I A Bajnokság

2010. december 19. Debrecen, 200 néző
Vezette: Dr. Valovics, Balogh Gy., Fodor A.

Factum Sport Debrecen – Albacomp
70-96 (19-24, 20-24, 14-20, 17-28)

A vendégek meglógtak az első percekben, de a Factum hamar egalizált. A továbbiakban mindig volt egy-egy jobb periódusa az Albacompnak, s bár a hazaiak is elmondhatják ezt magukról, náluk ezek rövidebb ideig tartottak. A bírókra is sokan nehezteltek, mindenesetre néhány ítéletük furcsa volt, ám ettől még a jobb csapat nyert - csak éppen nem lett volna szüksége külső segítségre ehhez. A Debrecennél a légiósok mellett a pár napja még sérült Balogh András nagyon bátran és jól is kosarazott! Szép volt, Andris!

A jó megítélésünkért is hajtani kell ma
2010. 12. 19. 09:38
A vendég Albacomp a naptári évi elsőségért, a hazai Factum Sport Debrecen pedig többek között azért is küzd ma 17 órától az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban (jegyár: 600 Ft), hogy ne egy kézlegyintéssel elintézendő csapatnak tartsák a honi élmezőny tagjai sem. Emellett szurkolóinknak, illetve a potenciális, 2011-ben remélhetően egyre nagyobb számban a helyszínen értünk szorító drukkereknek is meg kell mutatnunk, hogy rászolgálunk a bizalmukra - még ha a sok hátráltató tényező miatt igen esélytelenek vagyunk most, akkor is.

Sérültek ide, neves ellenfelek oda, van még három bajnokink 2010-ben, s ezeken tudásunk legjavát kell nyújtanunk! Ez esetben ugyanis nyugodtan várhatjuk a jobb esztendőt, amelyben szeretnénk, ha kevesebb hányattatás érne minket!

Ma öttől szurkoljatok nekünk a fehérváriak ellen (19 órától pedig az U20-asokért lehet szorítani)!

Friss:
kiderült, Mondzinger Márk 3 napos kórházi kezelésre szorul orrtörése miatt, ezért sajnos ma (s talán a Körmend ellen idegenben sem) lesz ott a pályán.

Ez már lassan tragikomikus lesz
2010. 12. 18. 12:28
A péntek esti edzést volt, aki nem fejezte be.

A vasárnapi Factum Sport Debrecen - Albacomp bajnokira készülő keret két újabb tagja vált maródivá. Még nem tudjuk, hogy ők játszhatnak-e holnap, mindenesetre az, ami mostanában történik a csapat körül, enyhén szólva balszerencsés

Nyilván nem tehet róla, de kameruni légiósunk, Yves Mekongo olyan szerencsétlenül ütközött Mondzinger Márkkal, hogy utóbbinak betört az orra, vagyis az estét a Kenézy kórház ambulanciáján töltötte, arra várva, hogy helyrepofozzák a sérült testrészt.

Balogh Andrisnak is egy légiós, Kevin Langford lett a "veszte". Centerünk ugyanis (ugyancsak vétlen szituációban) ráesett Andris lábára, amely kifordult.

Az előzően már említett sérültekkel, betegekkel együtt ez kezd kicsit sok lenni. De legalább Chris Singletary edzett tegnap, vagyis kifelé megy a megfázásból. Ez is valami.

Legallább már tudjuk, mi a bajuk
2010. 12. 17. 15:26
A legfontosabb, hogy vasárnap 17 órától a nagyok (NB I A), 19 órától pedig az U20-asok játszanak az Oláh Gábor utcában. Ellenfél az Albacomp együttese mindkét alkalommal.

Boros Gabinak combizom-szakadása, Kádár Tamásnak pedig fáradésos törése van a lábfején. És ezek immár bizonyosnak tűnő diagnózisok. Mellettük Kóthay László betegsége miatt nem lesz ott a többiekkel a pályán. Chris Singletary megfázott és edzéseket hagyott ki a héten, de benne bízunk, hogy rendbe jön vasárnapig.

Egyébként "csak" a tabella második helyezett csapata jön hozzánk, tehát aggodalomra semmi ok... Kérdés, ki fog irányítani...

MÁS: a Magyar Kupa sorsolása alapján a Paks lesz a Factum Sport ellenfele januárban, ám a 19. és 25-26. időpont még nem végleges.

Az a fránya comb
2010. 12. 15. 17:49

Nem tennénk rá túl nagy összeget, hogy csapatkapitányunk, Boros Gábor ott fog rohangálni a többiekkel vasárnap az Oláh Gábor utcában az Albacomp ellen. Maga az érintett kedden az esti edzés után azt mondta, még alig tudja behajlítani a lábát.

Bővebben a teljes anyagban.


Kevin mindig győzni akar
2010. 12. 13. 20:06
Kevin Langford, a Factum Sport Debrecen élvonalbeli kosárcsapatának 206 centis amerikai centere hasznos tagja a keretnek. A gárda salgótarjáni győzelme alkalmával ő ott sem volt a többiekkel a pályán, mégis hozták azt a fontos idegenbeli derbit, még a második körben, ám összességében 10 bajnokin volt bevethető, s ezek során átlagban 15,6 pontot dobott, leszedett 6,7 lepattanót és a hasznossági mutatója találkozónként 21,2 IBM-pont. No, persze ez csupán  a számszerűsíthető támadási oldal, ám a védekezést egyébként is nehéz statisztikai adatokkal lemérni, tehát maradjunk annyiban, ő jó vételnek tűnik a debreceniek számára. Kevin pár nap múlva, december 21-én lesz kereken 25 éves.

Lábadozóban
2010. 12. 13. 11:28
Nem jön (jött) rosszul ez a kicsit hosszabb szünet a legutolsó és a legközelebbi élvonalbeli bajnoki meccsünk között. Legalább van rá idő, hogy a sérültek, betegek állapota javuljon. 

Kocsis Juditot, a Factum Sport Debrecen gyúróját kérdeztük arról, kinek milyen az állapota jelenleg.

Katt a teljes anyagra!

Reméljük, ez csak kisiklás volt
2010. 12. 13. 09:21

Fiú Kosárlabda U20 A Bajnokság

2010. december 8. Kecskemét
T.O.M. Controll Kecskemét U20 - Factum Sport Debrecen U20
106-45 (32-11, 30-9, 20-17, 24-8)

Minden hetedik távoli dobásunk ment be, közelről pedig alig-alig próbálkoztunk. Kevés lepattanót szedtünk, viszont sok labdát adtunk el. Ez így dióhéjban rámutat, miért száguldott át rajtunk a hozzánk hasonlóan a forduló előtt veretlen Kecskemét U20. Mindenesetre ez is csak egy meccs volt a sok közül, semmi több, dolgozni kell tovább, és tanulni a hibáinkból! Csapatunk még mindig dobogós helyen áll az utánpótláskorúak keleti tabelláján, mivel ezt megelőzően minden találkozóját hozta.


Edzőmeccs is lesz a felkészülésben
2010. 12. 10. 17:35
Ráthonyi Tamással tekintettünk vissza kissé a szerdai bajnokira a Kecskemét otthonában, valamint beszélgettünk a közeljövőről.

Mint tudjuk, legközelebb csak december 19-én, tehát karácsony előtt pár nappal játszunk újra, amikor is az Albacompot látjuk vendégül.

Legutóbbi meccsünk ma este az Alföld TV-ben
2010. 12. 10. 12:25
Nem nyertünk, ám érdekes lehet megtekinteni, miként játszott Kecskeméten a Factum Sport Debrecen szerdán, amikor is sokáig nagyon szépen tartotta magát csapatunk.

Ma 20:15-től nézze az Alföld TV-t (akár neten is itt)!

Kevin Langforddal készített beszélgetésünket hétvégén olvashatják portálunkon!