Jó hetünk múlt el az edzésekkel, csütörtökön megvolt a videózás is, pénteken elindult az első keret, hogy Dombóváron ma eddzen (most kezdődhetett a gyakorlás), majd aludjon, szombaton meg jön a fellépés. Remélhetően minden „színművész” kellőképpen nagyot alakít, és a társulat remek vendégelőadást maga mögött tudva tér haza Debrecenbe.SZOMBAT (18.00): KAPOSVÁRI KK - FACTUM SPORT DEBRECEN
/Előtte a két klub U20-as együttese csap össze./
Van egy régi-új játékosa a Factum Sport Debrecennek. Kaluha Csaba tért vissza Nyíregyházáról az év elején, s mivel irányító poszton egyébként is elkél az erősítés a cívisek háza táján – bár ő sem tipikus karmester, de ott is bevethető – erősítést jelent az élvonalban megmaradást maga elé kitűző Turunen-alakulatnak. Vele beszélgettünk szerdán délelőtt, az aznapi első tréning előtt.
Mivel a változások korát éljük a csapat körül, legyünk a honlapon is formabontók! Mostantól kezdve bizonyos írásokat zenével festünk alá. Az egyes közcímekhez linkben illesztett muzsikák teljesen a szerkesztő érzésvilágát tükrözik, ezért nézzétek el, ha valakinek más az ízlése vagy egyéb asszociációja van a téma kapcsán. ;) Mindig katt a kékre! (Lásd a teljes anyagban.)
A március 19-én esedékes Kaposvári KK - Factum Sport Debrecen NB I-es meccs előtt, de szerda után lesz videózás a keret számára. Addig a dobásokat gyakorolják a srácok, erősítenek és mindenféle labdás gyakorlatokat végeznek.
Március 16-án Mika Turunen vezetőedző magyar kokárdával a külső ruházatán jelent meg, s mint kiderült, ő előző nap, vagyis a nemzeti ünnep alkalmával a belvárosban nézte meg, miként zajlik a megemlékezés Debrecenben. A kokárda viselettel egyébként azt is akarta kifejezni a finn szakember - tudtuk meg tőle -, hogy érdeklődik a helyi kultúra, történelem iránt, és messzemenően tiszteletben tartja a magyar szokásokat, valamint átérzi, hogy egyes ünnepeink, mint például az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásához kötődő, mennyire
fontos szerepet játszanak a magyarság életében.A tréningen már majdnem teljes keret gyakorolt (Vas Viktor és Kovács Imre hiányzott csak, de ez az előző héthez képest előrelépés), vagyis szépen gyógyulgatnak kosarasaink.
További képekért (Koppányitól) és néhány plusz mondatért kattints a teljes anyagra!
Nagy szavakat is lehetne használni akár, mindenesetre biztos, hogy egy esetleges Kaposváron aratott győzelem a felnőtteknél komoly hatással lenne az NB I A-s tagságunk meghosszabbítására nézve. Nekünk pedig minden sanszra rá kell marni, mint kutyának a marhacsontra! Az U20-asok számára is fontos minden hátralévő derbi, lévén ők meg a bajnokság közvetlen elitjében szeretnének megmaradni, ahol tehetségük alapján helyük is van.
A nagyok ma, március 15-én, nemzeti ünnepünkön pihennek egy napot, aztán szerdán és csütörtökön délelőtt-délután tréningeznek (ahogy hétfőn is tették), közben közösen ebédelnek mindannyiszor, pénteken pedig elindulnak Kaposvárra. Dombóváron lesz egy délutáni edzés, ott megalszik az első keret (az U20-asok másnap, a meccs napján utaznak), majd szombaton következhet a 18 órakor rajtoló NB I A-s derbi (előtte pedig utánpótlás-együttesünk mérettetik meg).
2000. elején a Miskolci EAFC együtteséből jött Debrecenbe, s itt lett A csoportos NB I-es kosaras. Azóta gyakorlatilag debrecenivé vált, fél szezonon keresztül játszott ugyanis Nyíregyházán, de ezen kívül mindig az aktuális helyi gárdában. Meg persze volt egy komoly sérülése is, ekkor hónapokra kiesett, ez azonban gyorsabban gyógyult, mint remélte, hamar visszatért, ám mikorra újra játékba lendült volna jött a visszalépés a bajnokságtól (DEKE).
A legfiatalabb (Pék Dávid) után tehát a legrutinosabbról esik szó. Tóth Gábor a Factum első csapatának dojenje, holott még nem öreg. A tavaly októberben 31. születésnapját ünneplő bedobó igen érdekes pályafutást tudhat magáénak akkor is, ha csak az utóbbi egy-két évet vesszük figyelembe, lévén ő már vissza akart vonulni, amikor visszahívták. Persze előtte meg jó néhány tréner keze alatt fordult meg, mint például Robert Reid, Rajko Toroman, Ráthonyi Tamás vagy éppen Horváth „Pipi” Imre, Fodor Péter, így erre is kitértünk kicsit a minapi beszélgetés során.
Fotó: Koppányitól.
A Factum ma már csak hat játékossal edzett délelőtt...
Hétvégén nagy szükség lesz a pihenőre...
A teljes anyagban a lényeg...

Ha majd visszajönnek a srácok, tudakozódunk afelől, hogy milyen volt a jövő hét vasárnapra és hétfőre tervezett két-két közös edzés Egerszegen, de tudjuk, ez még a válogatás időszaka bizonyára, tehát Völgyi Péter tréner később fogja szűkíteni a keretet.Pék Dáviddal, a Factum első keretének – civilben pszichológiát tanuló – benjáminjával beszélgettünk a hír kapcsán. Arról faggattuk a majd’ kétméteres, mégis irányítóként is bevethető 19 éves kosarast, milyen korosztályos nemzeti együtteseknél számítottak rá korábban, milyenek a tréningek az új edzővel, miként kezeli, hogy Turunennél azért egyelőre kevesebb lehetőséget kap, mint előtte Ráthonyi Tamásnál, és még másokról is.
Fotó: két akciókép Mónus Ferenctől, bal oldali Koppányitól.
A másik fele ennek a 2010/2011-es NB I A-s sorozat végeztével lesz esedékes.
Az első 10 millió tehát újra zsebben van, mivel a Factum-Sport Kft. is teljesítette a visszafizetés kritériumait, úgy mint például azt, hogy senki felé nincs élő tartozása, és az élvonalbeli bajnokság tagja 2011. március 1-én.
Bővebben a teljes anyagban!

Azt mondja, hogy sok kis dologban kell csak olykor változtatni, ám az összkép máris jelentősen javul... Azt mondja, hasonlóképp szórakozik, kapcsolódik ki, mint korábban, ám a csapategység érezhetően jobbá vált... Azt mondja, hogy tanulni kell a hibákból, de rágódni rajtuk nem szabad... Azt mondja, zsákolni nemcsak a show miatt érdemes, hanem mert hasznos, illetve ezzel üzen a másik oldalnak...Yves Mekongo, amióta Mika Turunen a tréner, vagyis a legutóbbi három bajnokin (idegenben a Paks és a Szeged, majd itthon a Pécs ellen) és egy felkészülési meccsen (Nagyváradon) kereken 100 pontot dobott összesen, ami 25 pontos átlagnak felel meg. Emellett meccsenként 9 lepattanót szedett. Újra nagy formába lendül a szezon közepén saját maga által is elismerten visszaeső, mostani edzője szerint azonban nem csak testi adottságaival, hanem az eszével is élő erőcsatár.
A zsákolós képet Tóth Bence készítette, a többit Koppányi.
[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78]
<< Előző oldal Következő oldal >>








