Események
Támogatók


















Hírek
Barátságos finn-magyar találkozó
2011. 03. 23. 14:40
Nem, nem felkészülési mérkőzésről van szó, hanem egy olyan összejövetelről, amelyet a Belvárosi Közösségi Házban tartottak március 22-én, kedden délután a Debreceni Finn-Magyar Baráti Kör rendezésében. Mika Turunen a Factum Sport Debrecen nemzetközi (FIBA) edzői képesítéssel rendelkező finn kosárlabda trénere érdekes sztorikkal színezve mesélt önmagáról, kosáredzői pályafutásáról, a családjáról, meg eddigi helyi tapasztalatairól. Nem a szűk értelemben vett kosárlabda volt a téma, de természetesen majd mindig oda lyukadt ki Mika.

Néhány üveg finom, magyar fehérbor és aprósütemény, valamint a megjelent mintegy 25 ember várta az eseményt. Dr. Salamon Ágnes hívta meg edzőnket, s végül ő is fordította a végig finnül beszélő szavait, ám a társaság egy részének erre nem volt szüksége, lévén bírta a nyelvet. Többek között ott volt közöttük Dr. Keresztes László egyetemi tanár, valamint Matti-Armas Korpela festőművész is, akinek a napokban nyílt kiállítása a Benedek Elek Könyvtárban.

Katt a teljes anyagra!

Cikk, fotó: Koppányi, illetve a Debreceni Művközpont honlapja

EMLÉKEZTETŐ: MA FACTUM SPORT - KECSKEMÉT NB I A-s MECCS 18 ÓRÁTÓL!!!

Ma a Kecskemét ellen
2011. 03. 23. 09:27
Factum Sport Debrecen - T.O.M. Controll Kecskemét meccsek ma!

15.15-től az U20-asok, 18 órától az NB I A-s csapat játszik az Oláh Gábor utcában. Jegyek egységesen 600 Ft-ért kaphatók a csarnok bejáratánál.

Mika Turunen a magas szerkezetű Kecskemét és a vendégek kulcsjátékosai ellen készítette fel együttesét, valamint arra, hogy vannak, akik a padról beállva is húzóemberekkéléphetnek elő az ellenfél csapatában. A terv megvan arra hogy lehetőség szerint megállítsuk a kecskeméti rohamokat, ám a jó kivitelezéshez szükséges lesz a pozitív hangulatra is. Ebben sokat segíthetnek szurkolóink is.

A bajnoki ötödik helyezett jön Debrecenbe, borzasztóan nehéz meccs előtt állunk, egy nagyon jó Factumra lesz szükség ahhoz, hogy esélyünk legyen a szoros mérkőzésre, illetve arra, hogy a forduló meglepetését szolgáltassuk.

Sztojan Ivkovics a vendégek edzője ismert vehemens természetéről, emellett ugyanúgy kiáll játékosaiért, csapatáért a meccseken, mint Mika Turunen, ezért a két tréner személye miatt is igen érdekes összecsapásnak nézünk elébe. További hasonlóság közöttük, hogy egyaránt csapatban gondolkoznak, vagyis nagy taktikai harcra van kilátás.

Hajrá, Factum!

Bővebben a teljes anyagban...

Vereség a sok dobott pont ellenére is
2011. 03. 23. 09:25
Fiú Kosárlabda U20 A Bajnokság
2011. március 19. Kaposvár

Kaposvári KK U20 A - Factum Sport Debrecen U20 A
108-100 (30-24, 24-12, 14-28, 40-36)

A számok is mutatják, hatalmas kosárdömping volt ezen az utánpótlás-meccsen, ám - bár előzetesen győzelmet reméltünk idegenben is - nem mi jöttünk ki jobban belőle. Az, hogy egy negyedben (az utolsóban) két csapat együtt 76 pontot érjen el, valószínűleg idénycsúcs. Mi azonban nem örülünk neki. Az első félidőben voltak fegyelmezetlenségi gondok is, többek között ennek itta meg a levét a gárda. Nem mellékesen a kipontozódás erre a csapatunkra is jellemző volt, de ezt lassan kezdjük megszokni, holott továbbra is tartjuk, nem feltétlenül a debreceni kosarasok a mezpny legbrutálisabban faultoló játékosai (akár a kicsiket, akár a nagyokat nézzük...)

A tehetség és szorgalom mellett a felszabadult lélek is fontos
2011. 03. 22. 08:28
Balogh András a fiatal, tehetséges generáció egyik képviselője a Factum Sport Debrecennél. Tavaly ott volt az ausztriai U20-as Európa-bajnokságon is a magyar válogatott tagjaként, emellett igen sokat játszik a finn edző, Mika Turunennél, ám saját bevallása szerint is fejlődnie kell még, többek között fejben, hogy ne izgulja túl olykor a meccseket. A Kárpátalján található Csapon született, majd a kosaras 3 éves korában onnan a családdal Tuzsérba települő Andris fő célja a minél magasabb szintű kosárlabdázás mellett az egyetemi diploma megszerzése.

Kevin a hét játékosa, de Yves is benne van a legjobb ötben
2011. 03. 21. 19:31
Ahogyan a www.bb1.hu kosars portálnál szokásos, ezúttal is volt forduló csapata. Nos, a 23. körben a legjobb öt között két Factum-kosaras, Kevin Langford (jobbra) és Yves Mekongo (balra) is ott található, előbbi ráadásul mindenkinél jobb teljesítmény indexet tud felmutatni (ez alapján történik a besorolás), tehát a mi Kevinünk volt a legjobb.

Langford a Kaposvár ellen (teljes csapatstatisztika itt) 29 pontot szerzett (2 triplával közte), a mezőnyből 45%-kal célzott, 9/11 büntetőt értékesített, 15 lepattanót szedett, volt 3 szerzett labdája (és 2 eladott), 8 kiharcolt faultja (és 4 sajátja), valamint adott 1 gólpasszt. Ez 41 VAL-értéknek felel meg.

Mekongo ugyanezen a meccsen 23 pontot termelt (közte 1 triplával), 57%-kal célzott mezőnyből, 6/7 büntetőt dobott be, 9 lepattanót kapart össze, 1-1 szerzett és eladott labdája volt, 4 kiharcolt faultja (és 2 sajátja), 2 gólpasszt adott, valamint kiosztott 2 blokkot (meg elszenvedett egyet). Ebből a 33 VAL-érték jött ki.

A két debreceni srácon kívül a 23. forduló legjobb ötösében még a nyíregyházi Savics (1-es poszt), a pécsi El-Amin (2-es), és a szolnoki Báder (4-esre rakták itt) szerepelt. Mekongo 3-as, Langford 5-ös posztra került a portál besorolása szerint.

Gratulálunk mindkettőjüknek!

Néhány percre sem szabad kiengedni a meccseken
2011. 03. 21. 17:48
Boros Gábor a Factum Sport Debrecen csapatkapitánya az USA-ban töltött majdnem öt éve alatt tanult, kosarazott, egy másik kultúrát ismert meg. Vannak dolgok, amelyeket máshogy lát, mint aki ki sem mozdult még Magyarországról. Visszatérve, egy kis pécsi kitérő után Debrecenben kötött ki ismét, vagyis ott, ahonnan elindult. Ám ebben a szezonban nem tudott annyit a debreceni csapat hasznára lenni, mint eredetileg tervezte, mivel makacs sérülése hosszú hetekre hátráltatta őt. Egy ideje azonban újra ott van a pályán. Vele beszélgettünk hétfőn délelőtt.

További képekkel (balra Tóth Bencétől, a többi Koppányitól)

Chrisnek nem tett jót az esés
2011. 03. 21. 08:26
Mint a tudósításban is írtuk, Chris Singletary a Kaposvári KK - Factum Sport Debrecen meccsen, szombaton, összesen nyolc perc játék után (a második negyed derekán) egy betörés során találkozott Daniel Wernerrel, aminek az lett a vége, hogy a debreceni kosaras kispadra kényszerült, s végig ott is maradt, nem tudott visszatérni a későbbiekben. Ez (Kaluha Csaba 19. percben történő kipontozódása mellett) finoman szólva sem a mi malmunkra hajtotta a vizet azon a fontos meccsen.

Vasárnap az érintettet kérdeztük arról, mi újság nála. (A fotón is látható - amelyet Tóth Bence készített -, hogy a Salgótarján elleni hazai meccsen, még igen fickósan zsákolgatott Chris, de most elég hamar parkolópályára tették.)

A teljes anyagban bővebben...

Újra csak majdnem győzelem
2011. 03. 19. 19:47
Férfi Kosárlabda NB I A
2011. március 19. Kaposvár

Kaposvári KK - Factum Sport Debrecen
101-97 (25-20, 32-20, 19-21, 25-36)

Az első negyedet most nem rontottuk el, igaz, előnybe kerültek a hazaiak, de nem volt tetemes a hátrányunk, ahogyan mostanában mindig a kezdő szakaszban. A második etap azonban nagyon rosszul sült el. A második félidő aztán lassan szokásosan a mienk volt. Eleinte csak tapadtunk a KKK-ra, az utolsó felvonásban aztán megint robbantott a Langford és Mekongo, valamint ekkor magát megszóró Mondzinger révén szárnyaló Factum, és feljött 2 pontra (többször is), ám egy kis híja megint maradt annak, hogy végre bezsebeljük második sikerünket.

A meccs krónikájához tartozik, hogy Singletary akkorát esett egy betörés után (egyszerűen elgázolták, holott az erős alkatú Christ nem olyan nehéz hidegre tenni), hogy a hátára érkezése után ápolni kellett, majd fájdalomcsillapítók ellenére sem tudott később beszállni a játékba, s összesen 8 percet játszott. Aztán, immár szokásosan, ellenünk egy rakás büntetőt ítéltek a sípot mesterien kezelő sporttársak (a KKK 38-at, mi végül 25-öt dobhattunk - félidőben durvább volt az elhajlás -, más kérdés, hogy a hazaiak igen gyenge százalékkal értékesítették, de ez rajtuk múlt, a megítélés azonban nem).

Kaluha Csaba nem érte meg a második félidőt, a 19. percben ugyanis kipontozódott. Az addig igen hatékonyan teljesítő, irányítóként is bevethető kosaras távozásával Singletary mellett a másik olyan debreceni is kiesett a játékból a második félidőre, aki egyes poszton is megállta volna a helyét szükség esetén.

Emellett volt egy érdekes szituáció az utolsó percen belül, amikor két pontos kaposvári vezetésnél (van olyan honi portál, ahol állítólag a Factum csak 5-re jött fel az egész utolsó negyedben, ez persze nem igaz, az utolsó öt percben állandóan ott loholtunk a somogyiak sarkában és az egyenlítésért vagy fordításért támadhattunk legalább 5-6 alkalommal). Szóval az érdekes eset a következő volt: kettővel ment a KKK, cirka 30 mp volt hátra, Máté Márk pedig úgy tudott belepiszkálni egy labdába, hogy az az ellenfél testéről visszapattant a saját térfelére, ahol hozzáértek, tehát visszajátszás történt. Az egyik bíró meg is fújta a mi olvasatunkban jogosnak tűnő ítéletet, magyarán jöhet(ett volna) a Factum, ám egy kis tanácskozás végén megfordult az ítélet.

Most mondjuk azt, hogy akkor lepődtünk volna meg, ha nem esik meg velünk valami ilyesmi?

Ejnye, ez már valóban csúnya piskóta...

RÉSZLETEK A TELJES ANYAGBAN!

Kosarascsalád sarja, Kevin
2011. 03. 19. 13:39
A német Bundesligában szereplő Paderborn Basket gárdájától igazolt Kevin Langford hozzánk a szezon elején. Az utóbbi négy meccsen 15,5 pontot átlagolt a Factum Sport Debrecen színeiben. A centert játszó 25 éves amerikai igazából négyes a maga állítása szerint, de teljesen meg van elégedve itteni pozíciójával is. Kevin igazi kosaras családot tudhat magáénak, bátyja, Keith például a neves Khimki Moszkva együttesének húzóembere, az Euroliga élharcosa pontgyártás terén, aki nem mellékesen korábban a San Antonio Spurs és a Virtus Bologna kosarasa is volt.

Fotó: bal, Koppányi, jobb Tóth Bence.

A ma estére készülve
2011. 03. 19. 09:08

Estét írtunk, de már szombat (ma) délután elkezdődik a menet. Az U20-asok a felnőttcsapat előtt játszanak Kaposváron 15.30-tól. Az NB I A-s összecsapás 18 órakor rajtol.

Pénteken a fél hetes, Dombóváron megejtett gyakorlás után váltottunk pár szót Máté Márkkal, aki elmondta, főleg az utazás fáradalmait a tagokból kiűző átmozgatást vezényelt Mika Turunen mintegy egy óra tizenöt percen keresztül. Emellett a kaposvári taktika egyes fontos elemeit is át tudták venni újra.

Katt a teljes anyagra!

Rövidesen felkerül a Kevin Langforddal készített interjú is a honlapra!