
A múlt héten csak kóstolgattuk a Csokit, most kedden azonban jobban "beleharaptunk", s mondhatjuk, ízlett a falat...Mintegy másfél órán át vettünk részt egy dupla testnevelés órán a Csokonai gimnáziumban, ahol egyébként április 21-22-23-án a Tavaszi Kosártábor is zajlik majd. Jelentkezés, információk az
alábbi e-mail címen: kosartabor@factumsport.hu, valamint a következő telefonszámokon várjuk minden fiú és lány, profi és amatőr érdeklődését 6 éves kortól felfele: 06/20/941-5828 (Pozsgai Katalin rendezvény-szervező), 06/20/941-5657 (Kovács Péter technikai vezető), 06/20/944-5131 (Koppányi Szabolcs sajtós).
Ám vissza a keddi mókára! A reggel 8-kor a tornateremben kezdő Factum Sport Debrecen Mika Turunennel az élen érkezett. Boros Gábor csapatkapitány, Vas Viktor, Balogh András, Kaluha Csaba és Kevin Langford képviselte a játékosainkat. Volt ott bemutatkozás, dobóversenyek (a gimisek igen agilisak voltak, ezzel sokat dobtak a hangulaton, szóval, hajrá, Csokonai!!!), majd egy palánkra játék csak lányok, aztán csak fiúk ellen. Végül nagypályán nyomtuk a kosárlabdát, aminek az lett a vége, hogy egy-két játékosunk rendesen el is pilledt, holott még két tréning várt a srácokra aznap...

A Factum Sport Debrecen kameruni kosarasa, Yves Lionel Mekongo-Mbala ott van abban az ötösben, amely a BB1 kosárportál szerint az NB I A 2010/2011-es szezonjának alapszakaszában a leghasznosabban teljesített a bajnokik alkalmával.Érdekes, hogy Yves 8-szor került be a forduló legértékesebb játékosai közé. Ennél többször (9 alkalommal) csak a nyíregyházi Curtis Marshall volt tagja az elitnek.
Egyébként a Factum együtteséből vannak még ketten a teljes listán, Langford és Singletary 2-2 fordulóban érdemelte ki ezt.
Az alapszakasz "Álomcsapata": Trotter (Szolnok) - El-Amin (Pécs) - Marshall (Nyíregyháza) - Mekongo (Factum Sport Debrecen) - Townes (Sopron). Nyugodtan, minden irónia nélkül mondhatjuk rájuk, hogy szép kis társaság!
A teljes BB1-es cikkért katt ide.
Fotó: Koppányi (balra) és Tóth Bence (jobbra)

A Tócóskertben található Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gyerkőcei Mondzinger Márkot és Yves Mekongot látták vendégül ezúttal. A hétfői iskolalátogatás alkalmával a Tavaszi Kosártábort mutattuk be valamelyest a srácoknak, lányoknak, illetve a csapatról is esett néhány szó.
Kiderült, hogy bizony vannak ügyeskezű ifjak a Vörösmartyban, ketten közülük be is mutatták, mit tudnak, így kissé megfordultak a szerepek, mert a mi játékosaink tapsoltak annak, amit a két fiatalúr művelt a labdával.Reméljük, nem csak ők, hanem mások is kedvet kapnak az április 21-22-23-án esedékes táborhoz, amelyet a Csokonai gimiben hozunk tető alá!
Bővebb információk rövidesen itt a honlapon, és az alábbi e-mail címen: kosartabor@factumsport.hu, valamint a következő telefonszámokon várjuk minden fiú és lány, profi és amatőr érdeklődését 6 éves kortól felfele: 06/20/941-5828 (Pozsgai Katalin rendezvény-szervező), 06/20/941-5657 (Kovács Péter technikai vezető), 06/20/944-5131 (Koppányi Szabolcs sajtós).
Fotó, cikk: Koppányi (további képek a teljes amyagban).
Az NB I A alsóházi rájátszásának számunkra első meccse a Kaposvári KK ellen esedékes, elképzelhető, hogy a héten, pénteken, de még nem tuti, szóval amint ez eldől, rögtön közöljük.
Annyit azért érdemes tudni, hogy az alapszakaszban 13. helyen végzett Factum Sport elsőként Kaposvárra megy, majd Szegedre. Utána várhatóan 20-ika környékén (még ez sem fix...) FOGADJUK a Nyíregyházát, aztán megint utazunk Sopronba. A bajnokságot pedig a nagy rivális Salgótarján ellen ITTHON fejezzük be.
Egy csapat kiesik. Jelenleg egy győzelem előnyben vagyunk a tarjániakkal szemben, de azt az egész csapat nevében kijelenthetjük, hogy egyáltalán nem csak azt az utolsó derbit szándékozzuk megnyerni!
Következő anyagok:
- képes visszatekintés a Factum-Körmend meccsre,
- interjú Chris Singletaryvel,
- milyen volt a Vörösmarty Mihály Általános Iskolába látogatni ma hétfőn?

Fiú Kosárlabda U20 A Bajnokság
2011. április 2. Debrecen, Oláh Gábor utca
Factum Sport Debrecen U20 A - Körmend U20 A
84-85 (14-30, 21-20, 24-10, 25-25)
A körmendi ifjak az utóbbi eredményeikkel megmutatták, hogy nagyon komoly ellenflnek számítanak, ezért, és a tét nagysága miatt is nehéz meccsnek néztek elébe a mieink. A gyenge rajt után nagyon szépen jött vissza a meccsbe csapatunk (Varga, Stekler és Kádár vezérletével), ám végül megtorpant a siker kapujában. Tőlünk Vas Viktor igen hamar befejezte a játékot (megvolt az 5 személyi hibája), az ellenféltől pedig az egyik srácot kiállították szinte a találkozó felénél, tehát mondhatjuk, hogy igen kiélezett meccsen vagyunktúl. Sajnos végül lecsúsztunk a dobogóról, ám összességében a szezonért dicsérjük meg a fiúkat, akik megmutatták, a honi kosárlabdázás élharcosai közé tartoznak utánpótlás szinten.
SZÉP VOLT, SRÁCOK!
Yves Mekongo 32 VAL értékkel, 17 dobott ponttal, 10 lepattanóval (ez tehát dupla-dupla), 6 kiharcolt faulttal és 2 gólpasszal járult hozzá a Körmend legyőzéséhez szombaton. Az ő társai ebben a legjobb ötösben: a nyíregyházi Savic (50 VAL érték!), a pécsi El-Amin és a két kaposvári ismerős, az ellenünk is jól játszó Werner és Cunningham. Utóbbi kettő, amolyan búcsúajándékként tette oda még egyszer magát...
A magyarok legjobb ötösébe Kaluha Csaba férkőzött be a kosárhonlap szerint. Ő is 17 pontot dobott, mezőnyből 70%-kal tüzelt (a duplákat 100%, a triplákat 50%-kal). A VAL mutatója kereken 20 volt. Mellette a szegedi Drahos és a fehérvári Simon holtversenyben kapta az egyes posztot, Kaluha ugye kettes, Horváth Ákos hármas, Körtélyesi Gergely négyes, Csorvási Milán pedig ötös poszton fért be ide.A Factum - Körmend meccs statja itt érhető el.
Szép volt srácok!
A tegnapi remek győzelem megtekinthető felvételről ma az Alföld TV-ben. Sőt, a televízió saját honlapján is (katt ide).Factum Sport Debrecen - MJUS-Fortress Körmend 96-74
Nem egy pazar hazai kosár, remek védekezésből szerzett labdák, egy-két blokk, légpassz utáni zsákolás, egy tucatnyi debreceni tripla, és remek hangulat. Ez mind-mind benne lesz a tévéközvetítésben.
Ne hagyd ki!

Férfi Kosárlabda NB I A2011. április 2. Debrecen, Oláh Gábor utca, 400 néző
Vezette: Földházi, Benczur, Gorka (Dr. Gencsev)
Factum Sport Debrecen – MJUS-Fortress Körmend
96-74 (20-22, 25-22, 25-15, 26-15)
Sikerrel zártuk az alapszakaszt az NB I A-ban!
A szombati hazai meccsen a harmadik negyedtől kezdve folyamatosan vezettünk, végül simán nyertünk. A jelenleg negyedik helyezett Körmend ellen! Nálunk öt kosaras is 10 pont felett dobott, remekeltünk távolról, és a lepattanóharcban sem maradtunk alul. Mindezt úgy, hogy összesen 4 büntetőt dobhattunk az egész mérkőzésen (tegyük hozzá, hogy 100%-kal), bár el kell ismerni, egészen sportszerű mérkőzés volt, tehát sokkal többet ennél a négynél nem is nagyon érdemeltünk volna - talán egy-két esetben(azért a vendégek 26-szor csak odaállhattak a vonalra, ezt említsük meg még).
További képek, fotós visszaemlékezés hamarosan...
Ma 15.15-től az Oláh Gábor utcában az U20 A bajnokság bronzérméért játszik gyakorlatilag a Factum utánpótláscsapata. A képlet egyszerű: ha megveri a körmendieket, megvan a harmadik hely, ha nem, a negyedikre fut be.A felnőtt NB I A-s csapat szintén ma 18.00-tól veselkedhet neki ugyancsak vasi ellenfelének. A Factum Sport Debrecen - MJUS-Fortress Körmend derbi kapcsán Tóth Gábort kérdeztük meg a szombat délelőtti átmozgató tréninget megelőzően.
[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78]
<< Előző oldal Következő oldal >>








