Varga Ádámnak sok minden új még. A Factum Sport Debrecen első keretének jelenlegi legfiatalabb kosarasa egykor még maga kért autogramot Tóth Gabesztől, most meg együtt játszik vele, vagy éppen a pár éve még csak a tévében megcsodált „nagy öregek” orra alá próbál borsot törni ellenfélként. A Kapsvár ellen idegenben élete első élvonalbeli tripláját is megszerző Ádi szeretne minél komolyabb szerephez jutni a Factumnál, a Nyíregyháza ellen szombaton, pedig győzelemben reménykedik. Az U20-as csapatunk egyik legjobbja idővel a nagyok közt is meghatározó lehet.
Katt a teljes cikkre!
Cikk: Koppányi, fotó: Mónus Ferenc (további képek hamarosan)

Tavaszi Kosártáborunk elindult. Ma 10 órakor Dr. Takács Endre ügyvezető megnyitotta a Csokonai gimnáziumban, majd Mika Turunen vezetőedző bemutatta a játékosokat a táborlakóknak, aztán csoportokra osztva elkezdődött a munka. Kóthay Laci, Mondzinger Márk és Yves Mekongo volt a soros délelőtt, majd az ebédszünet után új garnituúra vezette a gyakorlásokat (Máté Márk, Tóth Gabesz, Vas Viktor és Kaluha Csaba). Turunen az egészet összehangolta, s felügyelte, de magukat a foglalkozásokat kosarasaink tartották - szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy - nagy sikerrel.
A 16 órakor befejeződő első napi tréning jól kifárasztotta a résztvevőket (néhány játékosunkat is, mint megsúgták), ám holnap folytatódik az egész, szombaton pedig a zárónap következik. Debütáló rendezvényünkre 20-an jelentkeztek, reméljük, maradandó, kellemes emlékkel távoznak majd a végén!Fontos információ! A mai nap során, a táborban megtudtuk azt is, hogy Turunen azért olyan borostás, mert a rájátszás alatt sosem borotválkozik. Ez itt, Magyarországon még nem olyan gáz, mert hamar lemegy, de Finnországban volt, hogy bő két hónapig elhúzták, s ott is ehhez tartotta magát... :D
Katt a teljes cikkre több képért és szövegért!
Cikk, fotók: Koppányi.
Április 20-án végre elkezdődött az alsóházi rájátszás a Salgótarján számára is...Míg mi már a harmadik forduló lázában égünk (SZOMBAT 18 óra, Oláh Gábor utca, FACTUM - NYÍREGYHÁZA), a nógrádiak első körüket tudták le tegnap, s nyertek a félidőben még a legjobb kaposvárit, Soóst is elvesztő KKK ellen.
Ezzel a Salgótarján már csak egy győzelemre van a Factumtól, s még inkább fontossá vált a szombati győzelem kivívása a vendég nyírségiek ellen.
Katt a teljes cikkre!
Emellett szombaton, egészen pontosan a tábor utolsó napjának kora estéjén (18 órától) fogadjuk az Oláh Gábor utcában a Nyíregyháza együttesét, amely mérkőzés borzasztóan fontos állomása lesz az alsóházi rájátszásnak. Gyakorlatilag minden erről a mérkőzésről szól a héten, erre készülünk fejben és testben egyaránt.
Persze a rivális Salgótarjánra is figyel menedzsmentünk (a játékosok és trénerünk jobb, ha csak magukkal foglalkoznak, a kukucskálás nem az ő dolguk!). Mindenesetre az SKSE ma 19 órakor kezdi meg első rájátszásbeli mérkőzését a vendég Kaposvár ellen.
Szombat estére tehát sok minden kiderül. A szintén fontos táborunk is véget ér addig, vélhetően hasznos tapasztalatokkal szolgálva számunkra, ám még lényegesebb, hogy szombaton, cirka 20 óra körül már tudni fogjuk, maradt a két nyert meccsnyi különbség a Factum és a Tarján között (a javunkra) vagy csökkent, esetleg nőtt!
Hajrá, Factum Sport! Szombaton pedig mindenkit várunk az Oláh Gabira, szurkoljatok nekünk a nyírségiek ellen! Szükségünk lesz a buzdításra, de nagyon!
A legjobb 8 között már eldőlt két csapat számára a 4 közé jutás, ám két másik párharcban 2-2 az állás, és egy ötödik derbi során derül ki, hogy ezekből a csatákból ki kerül ki győztesen.
A 9-14. helyért zajló versengés mezőnyében van olyan csapat, amely már két fordulón túl van, míg más még bele sem csapott a lecsóba.
Katt a teljes cikkre!
Az alsóházi rájátszás második körében Szegeden kapott ki a Factum Sport 100-91-re (emlékeztető és benne statisztika ITT). Chris Singletary és Yves Mekongo válaszolt honlapunk néhány kérdésére a meccs kapcsán (katt a teljes cikkre).Jelenleg a következő a sorrend a 9-14. helyig:
09. Sopron 29 meccs, 42 pont, 13 gy., 16 v.
10. Nyíregyháza 27 meccs, 38 pont, 11 gy., 16 v.
11. Kaposvár 28 meccs, 39 pont, 11 gy., 17 v.
12. Szeged 28 meccs, 38 pont, 10 gy., 18 v.
13. Factum 28 meccs, 31 pont, 03 gy., 25 v.
14. Salgótarján 26 meccs, 27 pont, 01 gy., 25 v.
Megjegyzés: van, aki több ponttal rendelkezik, mégis hátrébb van egy másik csapatnál, mert a százalékos mutatója (győzelem-vereség és/vagy az egymás elleni eredményük) jobb. Összesen 31 forduló van az alapszakasszal együtt (26 + 5), a Factumnak például még 3 mérkőzése van hátra, a Salgótarján azonban el sem kezdte a rájátszást, ők 20-án lépnek pályára először, amikor is a Kaposvárt fogadják. Az utolsó csapat kiesik az NB I A-ból.

Két finn is tartózkodik pár napja a Factum Sport Debrecennél. Mika Turunenről eddig is tudtunk, fia, Teemu pedig a minap érkezett hozzá látogatóba. Az ifjabb Turunennel beszélgettünk, aki a Lappeenranta csapatában, felnőttek között (is) kosarazik, Szegedre utazás közben, pénteken, majd némi infót még hozzáírtunk vasárnap reggel, így született meg ez a születésnapi riport. Happy Birthday Teemu!Cikk, fotó: Koppányi (bal) és saját ( jobb)


Férfi Kosárlabda NB I A, rájátszás 9-14. helyért2011. április 15. Szeged. 300 néző
Vezette: Cziffra, Gál, Rácz
Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák - Factum Sport Debrecen 100-91 (22-18, 30-30, 18-24, 30-19)
Szoros meccsen, a harmadik negyedben végleg magunkhoz ragadhattuk volna a kezdeményezést, ám amikor 7 ponttal vezettünk, hagytuk, hogy a nagyot küzdő Szeged visszazárkózzon, a hajrában pedig újra vezetésre tegyen szert. Olyan triplűink jöttek ki a gyűrűből, egymás után, amelyeket már bent láttunk, odaát ugyanakor már minden sikerült. Túlságosan brusztból akartunk megoldani sok mindent, messziről gyengén dobtunk, a hazaiak pedig végül megérdemelten nyertek, mert jobban hozzá tudták tenni azt a pluszt a találkozóhoz, amit kellett, mint mi. Sajnálhatjuk, mert ez egy - ha nehezen is, de - nyerhető meccs lett volna. Nem kosaraztunk elég jól ahhoz, hogy győzzünk. Nem hibázhatunk többet! Mika

Turunen a lefújás után nagyon leszidta a fiúkat, zengett a csapatbusz, amikor többek között azt ecsetelte, hogy nem vagyunk szupersztárok, s nem elég, ha néhányan akarnak, mert csapatként kell dolgozni mindig, illetve végig a győzelemre koncentrálni, ahogy a Szeged tette.Az alsóházi rájátzás 2. körében tehát kikaptunk (van még hátra 3 meccs, ebből kettő itthon), pedig a hat tagú debreceni szurkolócsapat megtette a magáét a lelátóról. A két hölgy vezette minitábor folyamatosan jelezte, hogy a vendég együttesnek is van támogatója a csarnokban, és jó darabig úgy tűnt, lesz oka annak, hogy a lefújást követően is örüljenek, ne csak a menet közben látott sok látványos debreceni kosárnak.
ÁPRILIS 23-án 18 órától, a FACTUM SPORT DEBRECEN - NYÍREGYHÁZA meccsen JAVÍTANI AKARUNK. GYERTEK KI az OLÁH GÁBOR UTCÁRA, HAJRÁ FACTUM!
Cikk, fotó: Koppányi

A Factum Sport Debrecen a mai, Szegeden esedékes NB I-es bajnoki előtt is járta az iskolákat.
Az április 21-22-23-án rendezendő Tavaszi Kosártáborunk (katt a plakátra) promócója kapcsán utaztunk el csütörtökön délelőtt Hajdúhadházra, valamint azért, mert szeretnénk Debrecenen kívülre is nyitni, és itt bizony igen komolyan gondolnak ennek a remek
sportágnak a jövőbeni fejlesztésére. Hadházon a dr. Földi János Általános Iskolában jó sok gyerekkel kosaraztunk együtt, illetve beszélgettünk az ottani kosáréletről többek között Csáfordi Dénes polgármesterrel, aki maga is játszik az ottani megyés együttesben.
Az eddigi egyik legjobb hangulatú iskolalátogatáson vagyunk túl, amely során Mika Turunen is beállt egy kicsit a játékba Kevin Langford, Kóthay László, Máté Márk és Balogh András mellé.
Mindez az Alföld Televízió kamerája előtt történt...
Kett a teljes cikkre további érdekességekért és fotókért!
Cikk, fotók: Koppányi
A mieinknél teljes a keret, csak Mika Turunen edző panaszkodott fejfájásra, ám reméljük, az is elmúlik - legkésőbb a meccs végéig.
A csapat csütörtökön 11 órától Hajdúhadházon látogatott el a dr. Földi János Általános Iskolába, ahol jó kis dzsemborit csaptunk a helyi diákokkal (természetesen a kosárpályán, bővebb cikk erről, képekkel együtt később), majd 14 órától videózott, este pedig még gyakorol egyet, ahogyan a mérkőzés napján, pénteken délelőtt is lesz egy felfrissítő tréning.
Katt a teljes cikkre!
[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78]
<< Előző oldal Következő oldal >>








