Események
Támogatók


















Hírek
Sajtótájékoztató: Mika marad - a magyar mag is - újszerű törekvések és szorosabb kapcsolat a várossal
2011. 05. 13. 14:56

Ma, május 13-án a Fórum Debrecenben sajtótájékoztatót tartott a Factum Sport Debrecen kosárklub.

Ezen Dr. Takács Endre ügyvezető bejelentette, hogy Mika Turunen edzővel újabb két éves szerződést kötöttek. Több magyar játékossal ugyancsak megtörtént a szóbeli megállapodás, a mag tehát gyakorlatilag továbbra is együtt marad.

A légiósok kérdése mindenképpen bonyolultabb, róluk később születik döntés, ám Yves Mekongo (akit meghívtak hazája, Kamerun válogatottjába, így augusztusban az Afrika Kupán fog játszani) maradása mellett van a legnagyobb esély a három színes bőrű srác közül.

A Factum az utánpótlás bázisa fejlesztését, ösztöndíj program elindítását, valamint az élvonalbeli kosarasai időnként edzőként is történő "alkalmazását" vette tervbe. Utóbbi létjogosultsága egyértelmű, már a Tavaszi Kosártábor során bebizonyosodott, hogy a srácok nem csak hogy képesek a fiuatalokkal érdemben foglalkozni, de néhányuk már most igen nagy affinitást mutatott ez irányban. A méltán újszerű kezdeményezést továbbiak követhetik, ám mind egy célt szolgál: a Factum Sport nem csupán egy kosárlabda együttes szeretne lenni, hanem Debrecen szerves részévé válni, amely szerethető, közönségszórakoztató, emellett eredményes NB I A-s gárdát visz, alatta pedig kadett, serdülő, junior és U20-as csapatokat is.

Mika Turunen a szezont foglalta össze, Boros Gábor csapatkapitány önmaga motivációjáról beszélt ("nem volt nagy szükség rá, egyérelmű volt számomra, hogy ha folytatom a kosárlabdát, s felkérnek rá, akkor csakis itt, a Factumnál teszem ezt meg" - mondta Gabi). Yves Mekongo azt taglalta, mennyire furcsa volt neki eleinte minden Debrecenben, ám idővel megszerette, kultúráját megismerte, és nagyon örül annak, hogy az alapcélt teljesítette a gárda. A jövőjéről úgy beszélt, hogy most nem fog egy darabig a továbbiakra gondolni, még befuthatnak ajánlatai is, illetve később döntésre jut, de szívesen marad Debrecenben, ha úgy hozza a sors.

A legfontosabb kérdések egyike mindezek mellett, hogy a várossal szorosabb viszonyt tud-e létesíteni a Factum. A klub tulajdonosi köre a szerda megbeszélés alkalmával elismerte a fejlődést a Factumnál, ám a jövőt illetően Debrecennel fokozottabb kapcsolatot szorgalmazott. Gondolnak itt többek között arra, hogy tényleges pénzügyi városi támogatás nélkül vívta ki az újonc Factum a bennmaradást az élvonalban, s vitte úgy végig a szezont, hogy stabil maradt az anyagi helyzete. A létesítmény használatért is piaci alapú árat fizet a klub.

A teljes cikkben a sajtótájékoztató írásos változata található a jövőre nézve.


Vasárnapra - STREETBALL-ra - hangolódva
2011. 05. 13. 09:16
A Factum Sport Debrecen a május 15-én, vasárnap esedékes utcai kosárlabda tornájával gyakorlatilag az utolsó, még a mostani idényhez kötődő programjára készül.

Izzítjuk a csukákat, fényezzük a lasztikat!

Nevezni a helyszínen (Kassai úti Campus betonpályája az uszoda mögött) is lehet 10 órától 10.45-ig, de jobb, ha már előzetesen megtörténik ez. Például itt: pozsgaikatalin@freemailhu vagy 06/20/944-5131 (Koppányi Szabolcs) és 06/20/941-5828 (Pozsgai Katalin). Az elsp meccs 11.00-kor indul.

Nem valamelyik országos versengés részét képezi ez az esemény, hanem a klub saját programja. A remélhetően jó időben megejtett kosarazás mellett itt lehet utoljára együtt látni a Factum 2010/2011-es keretét, edzőjét. Aki csak nézelődni, beszélgetni, dobálni jönne, őt is szívesen látjuk!

Azt se feledjétek, az NB I-es kosarasaink beszállnak segíteni, ha valamely gárda nincs meg (3 fő). Mindenféle csoportbeosztás, és szükséges adminisztráció a helyszínen történik. A résztvevők mindegyike kap ásványvizet az AVE-től, és egy-egy pólót. Nevezési díj van: 3000 Ft csapatonként. A nyertes gárda ajándékot kap (Hogy mit? legyen titok egyelőre!).

Gyertek, kosarazzatok velünk! Fiúk, lányok ifjak és rutinosak, itt a helyetek!

Évadzáró bankett - képekben
2011. 05. 12. 14:46
A szerda este a bankett jegyében zajlott. A Factum Sport Debrecen menedzsmentje, támogatói, játékosai, edzői és néhány szurkolója, vagyis mintegy ötven fő a Campus étteremben töltött el néhány kellemes órát. A gasztronómiai élvezetek mellett a beszélgetésé volt a főszerep. Dr. Takács Endre ügyvezető az elején röviden méltatta azokat, akik ezt kiérdemelték, vagyis gyakorlatilag mindenkit, aki képviselte valamely "szeletét" a Factum Sportnak.

Az élvonalbeli bennmaradás a 2010/2011-es szezonban (ami történelmi, mert a Factum létezésének első bajnoksága volt ez) széppé teszi az idény egészét, még ha tudjuk is, hogy rengeteg tennivalónk van, ami által lépésről lépésre előrébb juthatunk a későbbiekben.

A bankett külön érdekességei közé tartozott, hogy - bár tanúkkal igazolhatjuk, hogy józan maradt mindenki - összesen vagy öt pohár sör borult fel az este folyamán (nem dokumentáltuk fotóval ezeket az eseteket). S bár üveg nem törött, némi nedű került erre-arra a ruhára is. Az ügyetlenkedést kezdte a sajtós (naná, ki más...), folytatta a játékos, majd egy meghívott vendég, aztán újra egy kosaras, végül maga a pincér tette fel az i-re a pontot.

További poén volt, amikor a legvégén - már megcsappant létszámnál - nálunk is "Csillag született": az új hajszínt kipróbálóYves Mekongo, szerintünk, simán továbbjutna az ismert tévés tehetségkutató selejtezőjéből azzal a freestyle rappeléssel, amit Kovács Péter technikai vezető kísért olykor "szájtuctucolással"... A rögtönzött szövegeken jót derült a társaság, mert főként saját magunkról szólt, s bizony nem árt néha magunkon is nevetni egy sort.

Köszönjük mindazoknak a klub körüli tevékenységét, akik segítették ebben a szezonban a Factumot már ősztől kezdődően, s azoknak is, akik menet közben csatlakoztak hozzánk!

Fotók: Koppányi (további képek a teljes cikkben)

Túl az első megbeszéléseken
2011. 05. 11. 16:24
A Factum Sport Debrecen elsősorban szakmai jellegű beszlgetéseket folytatott kosarasaival a hét első napjai során. Még van pár srác, akivel le kell ülni, de szinte a teljes keret sorra került már.

Ezeken a disputákon a vezetőedző, Mika Turunen és az ügyvezető Dr. Takács Endre a játékosokkal egyenként, kötetlenül beszélgetett. Elhangzott egyfajta szakmai értékelés, hibákra, erényekre hívta fel a tréner a fiúk figyelmét, arra, hogy mi az, amiben többet várt tőlük, s mi az, amiben felülmúlták a várakozását. Szó esett arról is, milyen kemény munka várhat a csapatra nyáron.

Az, hogy ki marad, s ki nem, még a közeljövő kérdése, mint ahogy Turunennel is tárgyalni kell a későbbiekről. Takács Endre úgy nyilatkozott portálunknak, hogy szeretne mihamarabb tisztán látni az edző személyét illetően is, ám a szakmai jellegű folytatás tárgyalását még megelőzi a tulajdonosokkal történő egyeztetés, a pénzügyi szezonzárás, és az idényértékelés.

Képek, érdekességek a szombati meccsről
2011. 05. 10. 07:08
Május 7-én lejátszottuk utolsó meccsünket is a férfi élvonalbeli kosárbajnokság 2010/2011-es szezonjában. A hazai találkozón a Factum Sport Debrecen 95-89-re nyert a már kiesett Salgótarján ellen, ezzel - a már korábban kivívott bennmaradás mellett - elérte azt is, hogy az utolsó 6 meccséből 5-öt hozni tudott.

A remek hangulatú derbiről több fotónk is van. Első körben a cikkíró saját képeit közöljük (Koppányi), következő alkalommal pedig Tóth Bence fotóit lesz érdemes megszemlélni (egy csomó érdekes pillanatot kapott el).

Emellett ne feledjétek, május 15-én STREETBALL tornát rendezünk az AVE ásványvíz támogatásával a Campuson. Info/jelentkezés: pozsgaikatalin@freemail.hu, tel: 06/20/941-5828 és 06/20/944-5131. Kortól és nemtől függetlenül várunk benneteket (nevezés 3000 Ft/csapat), ahol nincs meg a 3 ember, oda adunk egy NB I A-s kosarast (ők egyébként is végig ott lesznek. Csak legyen jó idő, a többi rajtunk, rajtatok múlik! Zárjuk egy jó kis közös kosarazással ezt a szezont!

Katt a teljes cikkre!

Ezt ne hagyjátok ki!
2011. 05. 09. 14:50

Ma este 19.35-től újra Reflex sportmagazin az Alföld Televízióban. 

Vendég a Factum Sport vezetőedzője, Mika Turunen és csapatkapitánya Boros Gábor

Fő téma: kitűnő hajrával kiharcolta a bennmaradást a Factum, de beszélgetnek még a csapat heti feladatairól, illetve a vasárnapi streetball tornáról is.

Az Alföld TV készített két összeállítást is:

- A Tavaszi Kosártábor során megejtett Média - Factum Menedzsment meccs akkor készült felvételeiből láthatnak a nézők, illetve az azt követő, nem feltétlenül komoly hangvételű rövid riportokból is. Avagy, Így játszunk mi!

- A másik anyagban a Factum fekteti kétvállra a Salgótarjánt.

Interneten is: www.alfoldtv.hu


BANKETTRE JELENTKEZÉS MA DÉLUTÁNIG
2011. 05. 09. 09:46

Figyelem! A május 11-én (SZERDÁN) 18 órától, a Kassai úti Campus éttermében (bejárat a Főnix csarnok parkolója felől, a sorompónál: a Bowling bár fölött van a helyiség) tartandó ÉVZÁRÓ BANKETTRE előzetesen MA 14 ÓRÁIG lehet leadni a JELENTKEZÉSEKET a külsősöknek!

Tehát kedves szurkolóink, szimpatizánsaink, hívjátok a két alábbi telefonszám valamelyikét vagy írjatok erre az e-mail címre, ha szeretnétek a teljes NB I A-s csapattal, annak finn edzőjével, a menedzsmenttel, támogatókkal, s már jelentkezett szurkolótársaitokkal együtt egy szolid évzáró bulit csapni!

A háromfogásos, svédasztalos melegétel elfogyasztása és egy kis üdítőzés (némi sör is akad majd;) mellett gyakorlatilag kötetlen a program, illetve lehet beszélgetni a kosarasokkal és a többi jelenlévővel.

Külsősöknek 1500 Ft-ba kerül mindez.
Infó: pozsgaikatalin@freemail.hu, 06/20/941-5828 (Pozsgai Katalin) és 06/20/944-5131 (Koppányi Szabolcs)


Ma 18 órától az Alföld TV-ben a tegnapi meccs
2011. 05. 08. 10:19

A Factum Sport Debrecen - Konecranes-SKSE meccset ma (vasárnap) 18 órától felvételről adja le az Alföld Televízió. A weben ITT is megnézhető.


Az első negyed hengerelése után szolidabban nyertünk végül
2011. 05. 07. 19:58

Férfi Kosárlabda NB I A, alsóházi rájátszás 5., utolsó forduló.
2011. május 7. Debrecen, 500 néző
Vezette: dr. Vígh, Gorka, Jakab

Factum Sport Debrecen – Konecranes-Salgótarjáni KSE
95-89 (31-13, 18-26, 18-20, 28-30)

A meccs végén Mika Turunen magyarul köszönte meg a közönség buzdítását, beszélt pár mondatot a szezonról, a szpíkertől kölcsönvett mikrofon segítségével. A lelátó népe értékelte a gesztust, s bár az első negyed pazar játéka után kicsit leültünk, így nem lett nagy a győzelmünk, ám a szimpatikusan hajtó tarjániak ellen így is szép ez a siker is. Megjegyzendő, hogy a hangulat pompás volt, a debreceni drukkerek lelkesen, a tarjánból érkező kemény mag pedig hatalmas vehemenciával szurkolt. Egészében véve sportszerűen zajlott a mérkőzés, a látványelemek pedig ezúttal sem maradtak el.

A 2010/2011-es NB I A-s kosárbajnokság számunkra véget ért. A Factum Sport végül a 13. helyen végzett, összesen 6 győzelmet szerezve. Az utolsó, s kieső Salgótarján végül 2 győzelemmel zárt.


Finálé, veletek!
2011. 05. 07. 10:59
Jó lenne, ha ez a finálé egy bajnoki döntőről szólna (s nem a második vonalban), amelyet a Factum Sport vív, ám egyelőre csak az utolsó bajnokink kapcsán használható ez a kifejezés.

A lényeg, hogy szeretettel várunk mindenkit, aki utoljára még együtt akarja látni ezt a csapatot, amint tétmeccsen játszik!

Ma 18 órától fogadjuk az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban a Salgótarjánt, és szeretnénk győzni ellene, emellett a debreceni srácok igyekeznek olyan produkcióval előrukkolni, amely után jogosan jöhet a taps a lelátóról. Ahogy tudjuk, Tarjánról is jönnek szurkolók (minden elismerésünk ezért nekik!), ám mi szeretnénk itthon lenni...

Ahogy írtuk már korábban, Mika Turunen némi meglepetéssel fog szolgálni azoknak, akik megtisztelik jelenlétükkel együttesünket.

S azt se feledjétek, hogy várjuk a jelentkezéseket a jövő vasárnap esedékes (Kassai úti Campus pályája, fiúk-lányok, fiatalok és rutinosak) STREETBALL tornára, valamint aki szeretne részt venni bankettünkön szerdán 18 órától, az is hívja bátran az alábbi számok valamelyikét, illetve írjon erre az e-mail címre! A streetball tornán egyébként akik önmagukban kevésnek érzik magukat, vagy nincsenek elegen (2 fő például), a harmadik embert mi adjuk NB I-es kosarasaink közül!

Info: pozsgaikatalin@freemail.hu, ill. 06/20/941-5828 és 06/20/944-5131

Fotók: a legutóbbi Factum - Salgótarján meccsen készültek (Koppányi)