Események
Támogatók


















Hírek
Nagy lépés a legjobb négy felé
2011. 12. 16. 02:07
Kosárlabda U18 Kiemelt Fiú Bajnokság, 13. forduló
2011. december 15. Óbuda

Óbudai Kaszások - Factum Sport Debrecen
73-101 (31-27, 12-27, 12-23, 16-24)

Kaszások: Tuska 10, Dombai 4, Berneczei 13, Solymosi 4, MESTERHÁZY 17/6. Csere: BRENNER 16, Felfalusi 2, Oláh B. 2, Szabó M. 2, Dobos, Csurilla 2, Tárnok 1. Edző: Peremiczki István.

Factum: BUJDOSÓ 13, Földesi 10/3, Takács D. 3/3, ZAHORÁN 32, GARAMVÖLGYI 37/12. Csere: Nagy S. 4, Horváth G., Kiss M., Varga Á. 2. Edző: Berényi Sándor.

Kipontozódott: Tuska.

Berényi Sándor: - Az elején voltak kisebb gondjaink, de aztán a második félidőben remekül védekezve, nagyon jól játszva nyertünk. A csapatban mindenki okosan, jól oldotta meg a feladatát, s aki esetleg kevesebb pontot ért el, a védekezésben ő is sokat besegített. Zahorán Berti és Galamb pedig extrát nyújtottak támadásban. Örülök, hogy nem érződött a teher a srácokon, úgy tudtak játszani. Ha pénteken a Szeged kikap Kecskeméten, már biztosan bent vagyunk a legjobb négy között. Ha bravúr győzelmet ér el, akkor az utolsó meccs éppen a szegediek ellen itthon egy ki-ki mérkőzés lesz.

Jól indult számunkra a meccs, Garamvölgyi Ákos kosara után ugyanis Zahorán Bertold adott sapkát ellenfelének, majd Földesi Zoltán engedett el egy triplát (0-5).

A 100-as határt a fiatalok közt is fiatal Varga Ákos duplájával léptük át.

Következik a Szeged elleni utolsó alapszakaszi meccs, jövő hét szerdán, a nagyok meccsei előtt!

Katt a teljes cikkre!

Félidőben vezettünk - nemsokára vége a mai U18-as rangadónak
2011. 12. 15. 18:28
Remek! Félidőben 43-54, vagyis 11 ponttal vezetett akkor a Factum U18 Óbudán, a ma fél hatkor kezdődő fontos rangadón.

Azóta elkezdőtött a második játékrész, és a mieink nagyon beindultak.

Most, (18.32-kor), a harmadik negyed 4. percében már 43-63 az állás!

Zahorán 23, Garamvölgyi 19 pontnál jár, Földesi 10-et számlál, Bujdosó 8-at, Takács 3-at.

...

Három perccel a lefújás előtt 63-92 nekünk!!!

A meccs után késő este lesz végeredmény a honlapunkon.

A meccs alakulásáról link: ITT

Miki, Justin és Tomi kiemelve a Kezdő5 portálon
2011. 12. 12. 19:09
A forduló legjobbja a 43 IBM ponttal újra brutálisan a lehasznosabb kosaras Justin Ingram lett, a Factum Sport Debrecen amerikai irányítója. A Kezdő5ponthu kosaras portál természetesen ki is emelte őt, akárcsak a náluk a heti legjobb ötösben jegyzett centerünket, Szabó Miklóst is. Két factumos a hét álomötösében: nem semmi!

Utóbbi kosarasnál a szerzett 20 pontja vagy lepattanói mellett azt is figyelembe vették, hogy egy keleti rangadón, tehát nagyon fontos meccsen, ráadásul a szezonban eddig brillírozó nyírségi center Miskovics mellett érte el ezt, miközben arra is maradt ereje Mikinek, hogy egészen szépen megfogja vetélytársát. Egyébként ő volt egy egyetlen magyar ebben az ötösben!

A lista megtalálható  ITT.

Papp Tamást a Hoppolók és Koppolók című rovatukban méltatják Kezdő5-ék. Itt az adott forduló egyértelműen felfelé ívelő formát mutató emberei (Hoppolók) és a korábbiakhoz képest gyors mélyrepülésbe kezdők (Koppolók) kapnak helyet. Persze ez részben szubjektív megítélés kérdése, de örülünk Tomi megemlítésének, mert valóban hatalmasat játszott múlt szerdán, ami a pontjai mellett elsősorban kiemelkedő védekezésének köszönhető, s örülünk, hogy ezt rajtunk kívül egy szakmai honlapnál is észrevették (annyit áruljunk még el, hogy nem mi ajánlottuk be Tamást ;)

Ez a lista pedig ITT található meg.

Szép volt srácok!

Fotó: Tóth Bence

Langford nagyon süti volt december első hetében Spanyolországban
2011. 12. 12. 13:11
A Factum Sport Debrecen tavalyi légiósai közül Kevin Langfordnak jól megy a spanyol második vonalas Navarrában. A valamivel jobb mint 50%-os (7 siker, 6 vereség) együttesnek december első hetében a Factum előző idénybeli magasemberére is nagy szüksége volt, hogy legyűrje a közvetlen riválisnak számító Gironát.

Kevin 27 pontot dobott, ami így oszlott meg: 8 dupla, 1 tripla és 8 büntető. Szedett még 6 lepattanót Kevin, illetve kierőszakolt 9 faultot, a hasznossági mutatója pedig 36 IBM pont, amivel a hét legjobbjává avanzsált. Érdekességképpen: az utána jövő leghasznosabb (a csapattárs Uriz, aki 4 triplát is beszórt) embernek már csak 17 IBM-je volt. Ezzel az egész LEB Gold mezőny (spanyol másodosztály) második legtöbb pontját szerezte a 12. fordulóban (egy arc volt, aki 31-et szórt), viszont a legtöbb IBM-jét gyűjtötte össze Kevin, magyarán a forduló leghasznosabb játékosa volt.

A hosszabbításos mérkőzést végül az Iruna Navarra nyerte meg 90-82-re, s jelenleg (azóta lezajlott már egy újabb kör, abban is hozta magát a Navarra) a 18 csapatos bajnokság 8. helyén tanyázik az alakulat. A mezőny szoros amúgy, eggyel rosszabb mutatóval akár a 13. pozícióig is visszacsúszhatna a csapat, de eggyel több siker esetén már 4. is lehetne.

A spanyol klub a plakátján (lásd jobbra felül) is az amerikai 8-asával, Langforddal reklámozta a meccsét.

Sok sikert kívánunk innen, Debrecenből, a Factumtól is Kevinnek!

Fotó: Tóth Bence (előző szezonbeli kép bal oldalt, a Factum meccséről), ill. a Navarra honlapjáról KATT IDE (jobbra)

Csütörtökön játszunk Óbudán az U18-asokkal
2011. 12. 12. 11:59
Eldőlni látszik: végül december 15-én, csütörtökön 17.30-as kezdéssel vívja meg a Berényi Sándor tréner vezette U18-as csapatunk legközelebbi bajnokiját, méghozzá az Óbudai Kaszások otthonában.

Ezután még lesz egy meccse ennek a Factum U18-nak, december 21-én 13.30-tól, itthon, a Szeged ellen.

Három negyedet nyerve is kikaptunk
2011. 12. 12. 08:07
Kosárlabda U18 Kiemelt Fiú Bajnokság, 12. forduló
2011. december 9. Oláh G. u., 30 néző
Vezette: Balogh Gy., Torzsa

Factum Sport Debrecen - Kecskeméti KSE/A
72-84 (19-18, 9-31, 26-20, 18-15)

Factum: BUJDOSÓ 13, Takács D., Földesi 9, ZAHORÁN 18, GARAMVÖLGYI 27. Csere: Shirian 3, Nagy S. 2. Edző: Berényi Sándor.

Kecskemét: KOVÁCS B. 16/12, VELKEY 15, PINTÉR 11, JAKAB 18/6, Kiss I. 12/3. Csere: Nagy N., Braun, Kis S. 6, Csikós 6. Edző: Guóth Ádám.

Kipontozódott: Zahorán, Földesi, ill. Jakab, Velkey.

A Kecskemét U18-as alakulata nem tartalékolt, jó kerettel érkezett a Factumhoz, és ez így is van jól. Dőljenek el a meccsek a pályán, nyerjen a jobbik együttes...

A hazaiaknál Mohay Péter végül csak leült a kispadra, de nem vállalta a játékot. Ám emlékezhetünk még rá, nélküle is győztünk már, tehát nem kell feltétlenül katasztrófaként megélni, ha Peti éppen nem bevethető, ám ettől még reméljük, mihamarabb újra csatarosba állhat, ezen felül egyértelmű, hogy vele a fedélzeten többre számíthattunk volna.

Gyakorlatilag három negyeden át kemény ki-ki meccset játszottunk az erős Kecskemét ellen (azon kevés magyarországi város egyike, ahol Debrecenhez hasonlóan szintén komolyan veszik az utánpótlás képzését), ám a második játékrész mindezek között olyan volt, mint ha mondjuk Roger Federer a második szettet úgy veszítené el, hogy szinte nincs is értékelhető ütése, de amúgy egészen megbízhatóan hozza az egész meccs többi részét. Persze a hasonlat sántít, mert itt túl nagy volt az a kihagyás, teniszben senkit sem érdekel, ha nullára kapsz ki egy szettben, utána még győzhetsz simán.

Katt a teljes cikkre!

Fotó: Tóth Bence.

Damian Saunders szerződését kivásárolta a Factumtól a Houston Rockets
2011. 12. 10. 10:05
Hatalmas lehetőség előtt áll a Factum Sport nem régiben igazolt játékosa, Damian Stewart Saunders, s a debreceni klub nem áll a 23 éves amerikai kosárlabdázó fejlődésének útjába, így elengedte a houstoni NBA klubhoz, amely kivásárolta őt a Factumtól.

A Factum már keresi Saunders utódját, egyúttal sok sikert kívánunk Damiannek a karrierje során, s reméljük, egyszer akár még viszontláthatjuk egymást!

A hír azért is különleges, mert bár egyik szemünk sír (komolyan terveztünk Saundersszel, ráadásul pótolni kell őt, amint lehet), a másik nevet, hiszen az előző szezonban a spanyol második vonalba szerződött Kevin Langford és Yves Mekongo után most egyenesen az NBA igazolt Debrecenből kosarast, ami büszkeséggel tölt el bennünket.

Katt a teljes cikkre az egész sztoriért!

Fotó: Tóth Bence

U23-asok folytatódó győzelmi szériája
2011. 12. 09. 16:58

Férfi Kosárlabda U23-as Bajnokság, 10. forduló
2011. december 7. Debrecen, Oláh G. u.
Vezette: Bács, Balogh Gy.

Factum Sport Debrecen - Marso-Vagép Nyíregyházi KK
84-79 (24-23, 24-17, 17-17, 19-22)

Factum: PÉK 14/3, VARGA Á. 18/9, Balogh A. 9/3, Garamvölgyi 6, TIMKÓ 12. Csere: Stretea 7/3, VAS V. 12, Stekler 6/3. Edző: Shirian Ali.

Nyíregyháza: JAKAB 24/9, POLYÁK 25/9, Tóth Sz. 4, PAVLOVICS V. 12, VARGA M. 12. Csere: Szondi 2. Edző: Zentai Levente.

Kipontozódott: Tóth Sz.

A tizedik meccsén 9. győzelmét aratta Shirian mester együttese. A nyíregyháziak ellen az elején talán úgy gondoltuk, hogy oké, ahogy egy kivételtől eltekintve az eddigiek, úgy ez is meglesz. Aztán majdnem megégettük magunkat. Kicsit leültnek éreztük kívülről a Factum U23-at, s ezt a meccs során sem sikerült kikúrálni a srácokból. Viszont kerekedett egy jó ki meccs, amelyen azért mi vezettünk gyakorlatilag mindig, hol elmentünk 5-6 ponttal, hol egalizált a vendég együttes. Az utolsó negyedben egy perccel a vége előtt még 79-79 volt az állás, aztán egy Varga-tripla tett róla, hogy nyugodtabbak legyünk, majd Pék is értékesített két büntetőt.

Mindenesetre nyertünk, s ez felettébb örömteli, a valamivel jobb lepattanózásunknak, a kicsit jobb hármas-mutatónknak, s a csekély mértékben jobb közeli dobásainknak köszönhetjük a sikert. Mindenből egy picivel több. Végül is, ez is győzelmet jelentett. Szükség is volt ezekre, mert volt 18 (!) eladott labdánk, ami pocsék mutató.

Szép volt fiúk!


Factum - Kecskemét ma, 18.30-tól
2011. 12. 09. 12:55
A Kiemelt Fiú Bajnokságban, vagyis az U18-asoknál csap össze pénteken, ma 18.30-tól a mi gárdánk és a kecskemétieké.

Biztosan nagy meccs lesz, amelyen bármelyik fél nyerhet, közel azonos erőkről van szó ugyanis.

Sokat számíthat a hazaiak buzdítása, ezért gyertek ki, és szurkoljatok Garamvölgyi Ákoséknak!

Ma fél héttől az Oláh Gáboron!

Ma az Alföld TV-ben a tegnapi győztes meccs
2011. 12. 08. 11:41
December 8-án, csütörtökön 20.30-tól az Alföld Televízió leadja a Factum - Nyíregyháza NB I A-s meccset, amelyen 94-76-ra nyertünk. Neten ITT követhető. Ismétlés másnap, pénteken 10.15-től, illetve vasárnap 18.00-tól.

Factum Sport Debrecen - Marso-Vagép NyKK
94-76 (25-21, 26-20, 22-21, 21-14)


Kenny sérülése, Ingram, Saunders, Szabó, Papp, Boros és a többiek jó játéka, edzői vélemények, a nyíregyházi huhogókról pár szó, na és a szép győzelemről: teljes tudóstás.

Szép volt srácok!

Amit Jiménez edző megígért, úgy is lett: szívünket kitéve a pályára hajtottunk, s nem mellékesen szervezetten védekezve kosaraztunk.

Katt a teljes cikkre!

Fotó: Tóth Bence