Ma 17:00-tól játsszuk a visszavágót a somogyiaknál. Ha a Berényi Sándor téner által dirigált gárdánk nyer, szuper. Ha veszít, de 14 ponttal vagy kevesebbel kap ki, az is megfelelő. Sőt, mivel kuparendszerű a lebonyolítás, itt akár még döntetlen is lehet, ami szintén nekünk kedvez. Egyedül az nem jó, ha több mint 15 ponttal kapunk ki, illetve, ha netán éppen annyival (15 pont) nyer ellenünk a KKK, mint amennyivel mi győztünk itthon, akkor párharc-egál van, és hosszabbítás.
A lényeg, hogy amelyik fél továbbjut, az bekerül a végső országos fináléba, amely 8 csapatot foglal magában.
A mieink háza tájáról aktuális hír, hogy ma fél tízkor keltek útra Kaposvár felé, ám sajnos nem teljes kerettel. Zahorán Bertold ugyanis valami vírusos nyavalyát szedett össze, és lázasan kórházi kezelésre szorult. Neki ezúton is jobbulást kívánunk, a többieknek pedig sikeres somogyi túrát!

Írtunk immár róla (KATT IDE), de akkor egy adag fotóval még nem tudtunk szolgálni Olvasóinknak!Most pótoljuk, s vagy ITT vagy a fenti cikkben Kemecsei Zsuzsa neve mellett elérhetők azok a képek, amelyek az autistákkal közös programjaink során készültek mindnyájónkról.

FORREST FUTÁS 2012/Fotók: Kemecsei Zsuzsa/
U18-as Kiemelt Fiú Bajnokság, keresztjáték a döntőben jutásért, első meccs
2012. április 15. Debrecen Kossuth Gimnázium, 30 néző
Vezette: Lengyel, dr. Mészáros, Vaszi
Factum Sport Debrecen - Kaposvári KK
64-49 (11-17, 15-10, 27-16, 11-6)
Factum: Bujdosó 6, Kovách A. 4, FÖLDESI 15/9, Zahorán 6, GARAMVÖLGYI 23. Csere: MOHAY 10, Shirian Ar., Takács D., Andrássy, Nagy S. Edző: Berényi Sándor.
Kaposvár: Szentágotai 8, Orosz B. 6, PAPP P. 12/3, Szőnyi 7, BENKE 8. Csere: Csapó 2, Mihalics 3, Monok, Levárdy, Király 3. Edző: Filipovics Gordan.
Kipontozódott: Szőnyi, Király.
Az U18-as bajnokságban elérkezett a keresztjáték időszaka. A Factum együttese a KKK fiataljaival került párba. Első meccsünket idegenben vívtuk volna, magyarán elvileg nekünk kedvezett volna a mérkőzések ilyen módon történő elosztása, sorrendje, de mindenféle okok miatt végül felcseréltük azt. Így tudtuk, hogy nem lenne nagy butaság tisztes előnnyel utazni a somogyiakhoz szerdán a visszavágóra (tét a végső fináléba kerülés).
Ehhez képest igen nyögvenyelősen indult az egész...
Címszavakban a meccs:
- a két csapatban összesen két ember, a debreceni Földesi Zoli (ő hármat) és a vendégektől az egyébként 14-szer (!) kísérletező, s csak egyszer betaláló Papp Péter dobott hármast,
- az első negyedben, mintha a pályán sem lettünk volna,
- tény viszont, hogy a harmadik és negyedik negyedben összesen csak 22 pontot engedtünk ellenfelünknek, ami dicséretes,
- örülhetünk Mohay Peti 18 és Garamvölgyi Ákos 15 lepattanójának, érdekes módon mégis a Kaposvár nyerte meg (ha csak eggyel is) a lepattanóharcot (49-50),
- mindkét csapat elég sok labdát adott el,
- BÜNTETŐK: az legyen az ellenfél gondja, hogy 14/21-et teljesít a büntetővonalról, ám a Factum srácai összehoztak egy vélhetően negatív szezon rekordot, mivel 17/35-re voltak képesek ezen a napon, ami mutatja, ha a kimaradtaknak csak még a fele megy be (akkor sem beszélhettünk volna hatalmas dobóformáról), már akkor is félig-meddig eldőlt volna a javunkra a párharc, így azonban nagyon kemény visszavágóra számíthatunk.
Továbbiak a teljes cikkre kattintva!
KÖVETKEZIK (U18): FACTUM SPORT DEBRECEN - KAPOSVÁRI KK Kiemelt Fiú Bajnokság, keresztjáték, ÁPRILIS 15. vasárnap 16:30 KOSSUTH GIMNÁZIUM!
Nem a megszokott helyszínen, hanem a Csengő utcai Kossuth-gimiben fogadja Berényi Sándor tréner alakulata a kaposváriakat. A felsőházi rájátszást a 8. helyen záró Factum U18 ezúttal a KKK-val csap össze, amely alakulat az alsóházi rájátszás élén végzett. A kétmeccses párharc első találkozóját itthon vívjuk.
Gyertek ki, szurkoljatok az UP csapatunknak!

Körjátékot játszottunk, futottunk, együtt örültünk velük. A Factum Sport Debrecen kosárklub élvonalbeli játékosai, edzői és a menedzsment tagjai, sőt, vezetői is ott voltak április 13-án a Gyulai István Atlétikai Stadionban sok-sok autista fiatallal.
Fotók (összes): ITT (Koppányi Szabolcstól)
Fotók: ITT (Kemecsei Zsuzsától)
A főszervezők (az Angyalliget Közhasznú Alapítvány és a Kenézy Kórház vezetői, konkrétan Szentgyörgyi János sajtófőnök által) az autizmus világnapja előtt tisztelegtek, ami április 2-ára esik. A meghívottak között több iskola is szerepelt. Zenés műsort adott és megteremtette a remek alaphangulatot a Kuckó Művésztanya.
A programmal, amelyben az 5. Bocskai István Lövészdandár fegyverbemutatója, nemezvirágok és egyéb, nemcsak szép, de hasznos tárgyak vására, valamint játékos sorversenyek, végül közös gulyásebéd is szerepelt, kívánták az autizmus felé irányítani azoknak az embereknek a figyelmét, akik esetleg tudnak tenni ezekért a fiatalokért. A csúcspont az immár szokásos FORREST FUTÁS volt. Ennek során a meghívott vendégek, így a Factum kosarasai is kézen fogtak egy-egy autista srácot vagy lányt, akikkel erejükhöz, kedvükhöz mérten teljesítettek maximum egy kört a futópályán, ami ugye 400 méter.
Egyébként ez az egy kör végül segítséggel mindenkinek összejött (a 
tudósító és párja hamar megszerezte a vezetést, ám utána a mezőny visszaelőzött, de sebaj, az olimpiai "a részvétel a fontos" eszme volt a vezérelv), a remek hangulatban lezajlott futás végeztével pedig - akárcsak a sorversenyek után - minden résztvevő győztesnek érezhette magát. Mi is!
Az eseményen a meghívott vendégek között a Factum képviseltette magát a legnagyobb számban (körülbel 20-an voltunk ott a klubtól), de több sportiskolás edző, aztán a honvédok, a Bocskai dandár kommunikációs tisztje, Révészné dr. Markovics Zita, valamint a parancsnok-helyettes, Dr. Lippai Péter ezredes, aztán a Debreceni Sportcentrum úszó olimpikonja, Risztov Éva is ott volt.
A Factumban egyébként a külföldiek jelenleg otthon pihenik ki a szezon fáradalmait, ám Raúl Jiménez vezetőedző, Kenny Izzo nem rég kinevezett általános menedzser, aztán Dr. Takács Endre ügyvezető vagy éppen a válogatottba is meghívott Szabó Miklós is ott volt, körtáncolt, futott, akárcsak a magyar keret majd' minden tagja.
Szép volt, köszönjük, hogy itt lehettünk!
Végül a valószínűleg a döntőbe jutást jobban megérdemlő Paks nyert. Ne feledjük, a Factumot is érinti a Paks remek szereplése! Egyfelől a bajnokság során idegenben 4 ponttal kapott csak ki a Debrecen az Atomtól, hazai pályán pedig hosszabbításban maradt alul, másfelől mindkét gárdának spanyol vezetőedzője van (Jiménez és Gutiérrez edző).Ezért is kértük meg rá Raúl Jiménezt, a Factum Sport Debrecen trénerét, hogy mivel úgyis a helyszínen nézi meg a meccseket, mondjon rövid véleményt azokról.
A teljes cikkre kattintva a vasárnapi két elődöntőről olvashattok! Beszámolók és edzői vélemény Raúltól.
Fotók: Tóth Bence (Jiménez meccs közben) és Koppányi Szabolcs (Jiménez névre szóló, neki tervezett, a Factumtól kapott mágnestáblája)
A Factum Sport Debrecen mai sajtótájékoztatóján ott volt Dr. Takács Endre ügyvezető, Raúl Jiménez vezetőedző, Kovács Imre utánpótlás cégvezető, Boros Gábor csapatkapitány, Szabó Miklós magyar válogatott kerettag (s az alapszakasz legjobb lepattanózója), Justin
Ingram az akapszakasz pontkirálya, Mike Schachtner légiós, illetve Kenny Izzo, akivel kapcsolatban az ügyvezető bejelentette, hogy mostantól általános menedzserként segíti a klub munkáját, támaszkodva kiterjedt európai és amerikai kapcsolatrendszerére és tapasztalataira. A másik nagy bejelentés az volt, hogy a Factum továbbra is Debrecen városában szeretne maradni, s ezért komoly tárgyalásokat folytat a Főnix Csarnokba költözésről, amit egy érdekes, de mind a csarnoknak, mind a klubnak előnyére váló konstrukcióval váltana valóra.Minden megjelent elmondta a maga véleményét az elmúlt szezonról, és egyéb, személyük felé érkező kérdésekkel kapcsolatban.
FOTÓK A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRÓL ITT!
Katt a teljes cikkre!
Férfi Kosárlabda NB I A, 26. forduló
2012. április 4. Debrecen, Oláh G. u. 400 néző
Vezette: dr. Valovics, Jakab, Jurák (Toók)
Factum Sport Debrecen – Atomerőmű SE Paks
92-101 (17-20, 22-12, 18-20 22-27, hosszabbítás 13-22)
Factum: INGRAM 29/6, MOORE 19, Tóth G., SCHACHTNER 24/6, SZABÓ M. 18. Csere: Papp T., Stretea, Kaluha, Kovács I. 2, Vezetőedző: Raúl Jiménez.
Paks: KOVÁCS Á. 24/12, VOJVODA 26/12, Körtélyesi 3, MORGEN 9/3, Tóth Á. 14. Csere: Frost 13, KÁMÁN 12/9, Kerpel-Fronius. Vezetőedző: Enrique Gutiérrez.
Kipontozódott: Körtélyesi
Raúl Jiménez: - Gratulálok a Paksnak, jó csapata van, a play-offban is jó lehet amelynek remek a magyar magja. Néha nyerünk, néha vesztünk az ilyen szoros meccseken most utóbbi történt. Viszont örülök, hogy végig szoros mérkőzést játszottunk a Pakssal és közel álltunk a sikerhez.
Enrique Gutiérrez: - Nagyon boldog vagyok, hogy a nehézségek ellenére (2 légiósunk hiánya) is helytálltunk. Végig nagyon koncentráltunk ezen a kemény meccsen, amelyen a hazaiak láthatóan nagyon szerettek volna nyerni. Ám a lehetőségeinkkel jól éltünk. Fontos mérkőzések következnek a Magyar Kupában és a rájátszásban.
Nagy meccs volt! A rendes időben meg kellett volna nyernünk, de elbaltáztuk, a hosszabbításban pedig megérdemelte a sikert a Paks, amelyben a rutin is megszólalt ekkor, valamint jól tüzeltek a fiatalok is távolról. A Factum a zsinórban négy megnyert meccse után a másodikat bukja el pici különbséggel, vagyis akár hat is lehetne az a négy. Ám ne legyünk telhetetlenek, a célunkat végül elértük, de még szebb szezonzárásban reménykedtünk.
Katt a teljes cikkre!!!
A Paks az 5. helyet birtokolja (A Factum tuti 10.), biztos felsőházi tag, és ami külön kuriózum, hogy Spanyolországból érkezett edzője van, akárcsak nekünk. Enrique Gutiérrez mester, mióta átvette az irányítást, jönnek az eredmények, ám ki tudja ez mennyiben az ő érdeme, s mennyiben tulajdonítható másnak. Mindenesetre jól megvan Pakson, és bizony a látottak mindenképpen mellette szólnak. Ráadásul a gárda nagy erényei közé tartozik, hogy ott bizony általában a magyarok is remekelnek, nem csupán a külföldi alapemberek.
Sőt, bár a három légiós mellett játszva is ügyesek Vojvodáék, de legutóbb például a két Williams (Lorenzo és Nick) nélkül kellett egyértelműen tolni az ASE szekerét a hazai fiúknak, nem is akárki, hanem az Albacomp ellen. S láss csodát, a Paks behúzta ezt a mérkőzést ami, nyugodtan mondhatjuk, hogy elvileg marha nagy meglepetést volt, még úgy is hogy Pakson rendezték a találkozót. Körtélyesi Gergely 28 és Morgen Ferdinánd 18 pontjára, na meg a remek védekezésére támaszkodva győzött az Atom az Alba ellen (egyedül Frost volt külföldi a gárdában), vagyis bebizonyította, hogy nem csak néhány ember gyülekezete hanem kiváló csapat, akárki akármit is mondott róluk idény közben, amikor éppen nem ment mindig a szekér. A meccs statja ITT érhető el.
A Factumnak legutóbb a Pécs ellen megszakadt a négy meccsből álló győzelmi sorozata, ráadásul elvileg most egy erősebb gárda jön Debrecenbe, de akkor a meccs után Raúl Jiménez finoman szólva is mérges volt saját magunkra, így reméljük, még egyszer nem fogunk olyan egyénieskedő produkcióval előrukkolni (s még így is majdnem nyertünk egy felsőházi csapat ellen, jegyezzük meg halkan), s akkor akár meglepetést is szerezhetünk. Nem elvárás a debreceni siker, csak éppen nagyon szép lezárása lenne ennek az idénynek, megmutatva, hogy lassan a legjobbaknak is méltó vetélytársaivá váltunk, amit meg is tudunk mutatni, s nem csupán beszélünk róla...
Azt se feledjük, hogy annak idején Pakson csak 4 ponttal kaptunk ki, s bizony nem csak ez alapján mondjuk, hogy volt sansz a nagy-nagy bravúrra, ám az végül nem jött össze. Nyilván, ha csak ebből merítünk erőt, akkor szépen elver minket az ASE itthon is, nem is kicsit, de azért mint érdekességet, tartsuk az eszünkben, hogy idegenben partiban voltunk az egyértelműen a dobogóra hajtó alakulat ellen. Annak a meccsnek a statja ITT elérhető.
Raúl Jiménez: - Ez a mi utolsó meccsünk, elégedetté akarjuk tenni szurkolóinkat, s szeretnénk, ha jó emlékeiben tartaná meg minden debreceni ennek a szezonnak a végét. A hazai mezőny egyik legjobb alakulata ellen fogunk nagy csatát vívni, s természetesen győzni akarunk. Ez a mi csapatunk, küzdünk, versenyképesek igyekszünk lenni, s egymásért játszani. Ez a mi célunk ezen a meccsen is, amit el akarunk érni.
KÖVETKEZIK (NB1A): FACTUM - PAKS, április 4. 18:00 (U23 15:30), Debrecen, Oláh G. u. UTOLSÓ élvonalbeli meccsünk ebben a szezonban. Innentől kezdve az utánpótlás korúakért szoríthatunk tovább, mert a kenguruk, a gyerekek, az U18-asok és az U23-asok is küzdenek még a maguk bajnokságában, egyedül a felnőttek fejezik be ezt az idényt. GYERTEK KI, SZURKOLJATOK MÉG EGYET RAÚL JIMÉNEZNEK, SZABÓ MIKINEK, JUSTIN INGRAMNEK ÉS A TÖBBI FACTUMOSNAK!
Garamvölgyi Ákos az U18-as Factum oszlopos tagjaként nem rég tért vissza (március 24-én) újra egy UP válogatott összetartásról. Érdeklődtünk nála, milyen is volt ez.
GÁ: - Először is, ami a rossz hír, hogy az árpilis elején lévő újabb találkozóra engem nem hívtak meg, ám személyre szabott véleményalkotás nem volt legutóbb, így semmi sem állt meg, dolgozom tovább, s remélem, Zsoldos András szövetségi edző később gondol rám megint.
- Milyen programotok volt a válogatott edzőtáborban?
GÁ: - Napi két edzésen vettünk részt és fizikai felméréseket is végeztek rajtunk. A bővebb keret tagjai voltak ott, tehát ez még szűkülni fog. Az biztos, hogy nagyon jól éreztem magam az U18-as válogatottnál, ahol mind a környezet, mind a társaság, mind a munka remek volt.
[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78]
<< Előző oldal Következő oldal >>








