Események
Támogatók


















Hírek
Garamvölgyi Ákos marad Debrecenben
2012. 08. 05. 12:50

A cím kétértelmű. Az, hogy a Factumban kosarazik tovább Garamvölgyi, olyan nagyon nem kérdéses, bár még lesz egy beszélgetés ez ügyben is. Viszont inkább arra céloztunk, hogy kellemetlen hírt kaptunk ma, miszerint Ákos az, aki a 13. lett a magyar U18-as fiú válogatott keretében, így jelen állás szerint nem utazik Boszniába, ahova augusztus 8-án indul el a keret Zsoldos András és Ferenczi Tamás trénerek irányítása alatt, hogy részt vegyen a B divíziós Európa-bajnokságon.

Galamb végigdolgozta a kerettel a nyarat, emellett egy rakat edzőmeccsen játszott (volt, hogy a csapat legjobbjai között jegyezhettük pontdobás terén), sőt, még most, amikor beszéltünk vele, akkor is egy tréning utáni zuhanyzáson volt éppen túl. Ám ezután ő Budapestről Debrecen felé veszi az irányt, s hazatér, míg a többiek szerdán Bécsen át Szarajevóba repülnek. Ráfér Galambra a pihenés, ám gyanítható, ezt az egyébként nem kis megerőltetést, ami egy kontinensviadallal jár együtt, szívesen vállalta volna.

De mondja el ő maga, hogy mit gondol minderről, illetve gyorsban megkérdeztük Zsoldos Andrást is az U18-as végleges keretről, illetve arról, miért maradt ki végül Garamvölgyi.

Katt a teljes cikkre!


A körmendi szurkolókat a szívébe zárta Dejan, a Factumnál pedig bizonyítana
2012. 08. 05. 05:50
Mladenovics Dejan, a Körmend volt, s a Factum Sport jelenlegi kosarasa leigazolásáról már beszámoltunk a honlapunkon. Lássuk, mit válaszolt Dejan néhány kérdésünkre, amelyeket írásban kapott meg, s így is küldte vissza – magyarul természetesen. Gyakorlatilag úgy hagytuk a válaszait ahogy leírta, csak egyes ékezeteket, vesszőket javítottunk vagy egy-egy szórendet cseréltünk fel, toldalékot tettünk a helyére.

- Miként tekintesz vissza a Körmendnél eltöltött szezonra?
...


A válasz és sok más érdekesség a teljes cikkben, Katt oda!

Fotók: a játékos facebook oldaláról (az engedélyével)

Mladenovics Dejan a Factumhoz szerződött
2012. 08. 03. 03:13
A klub hosszabb távon is számol a magyar édesanyától született, magyar állampolgársággal rendelkező Mladenovics Dejannal, aki 27 éves és 186 centi magas. Körmenden játszott az elmúlt szezonban, előtte a szerbiai Spartak Suboticánál, illetve három évig Romániában, valamint fél esztendeig Szlovákiában. A Factum Sport főleg irányítóként számít rá, s a vezetőség úgy véli, a helyi magyar tehetségekkel és a szintén érkező Helmeczi Andrással remekül meg fogják oldani ezt a posztot.

Dejan Zentán született és a szerb kosárlabdában nevelkedett, gyerekként, fiatalként pedig rengeteget edzett (olykor naponta akár háromszor is). Amikor választania kellett, a Szabadkát választotta csapatának, amely élvonalbeli volt. Később a klub nehéz helyzetbe került,őt pedig elcsábították Szlovákiába, de nem maradt ott sokáig, hiszen hamar visszatért Szerbiába. Románia több együttesében is megfordult (Temesvár, Brassó, Valcea). A Körmend ezek után hozta őt először magyarországi csapathoz, de saját bevallása szerint – ezt a vasiak honlapján olvashattuk – nehéz volt eleinte a beilleszkedése, ám amikor ez megtörtént, kifejezetten jól érezte ott magát a könnyen barátkozó sportoló.

A legutóbbi idényben 25 bajnokin nem egészen 18 percet volt pályán meccsenként átlagban, és 7,5 volt a dobott pont átlaga.

A Factumnál a jelek szerint egyértelműen több időt szánnak neki mérkőzésenként.

Az előző idényben az egyik kiemelkedőmeccse a decemberi, Falco elleni volt, amelyen az ő segítségével lendült bele végleg a Körmend a játékba, s a mezőny második legeredményesebb kosarasaként (22 pont) fejezte be a vasi rangadót, 6 tripla kísérletéből 5-öt pontosan értékesítve.

Mladenovics Dejan nem foglal el légiós helyet a Factum keretében, mivel, mint fentebb írtuk, magyar (és szerb) állampolgár.

Fotók: a játékos facebook oldaláról

Garamvölgyi 13-at vágott a portugáloknak
2012. 07. 31. 09:41
Az Európa-bajnokságig már csak 9 nap van hátra, s ennek megfelelően meccsdömpinggel készül a magyar U18-as fiú válogatott, amelyet Zsoldos András és Ferenczi Tamás trénerek irányítanak. Legutóbb Szolnokon (vasárnap és hétfőn) Portugália (szintén Eb-résztvevő csak másik csoportban lesz, mint a magyar gárda) ellen vívott két szoros, győztes mérkőzést Magyarország. Az elsőn pihenőt kapott Garamvölgyi Ákos, a Factum Sport Debrecen játékosa, a másodikon viszont magas poszton szerepeltették őt, s 13 ponttal terhelte meg ellenfelünk gyűrűjét, amivel a mieink legeredményesebbje volt a pontszegény találkozón.

Szép volt Ákos!

A részletekért, valamint Galamb és edzője nyilatkozatáért katt a teljes cikkre!

Carter Julius Erving nyomdokain
2012. 07. 27. 13:50

Kenny Izzót kérdeztük meg pár dolog kapcsán Sean Carterről, aki a Factum Sport Debrecen új centere lesz a 2012-2013-as idényben.

- Milyen erősségei vannak Sean Carternek?

Kenny Izzo: - Kemény, jó fizikumú, remek atletikus képességekkel bíró belső játékos, akinek a 205 centis magasságához képest is hosszú karjai vannak. Sean frissen végzett a University of Massachusetts-en, és amíg ott kosarazott folyamatos fejlődést mutatott Derek Kellogg tréner keze alatt, így lett az egyik leghatékonyabb belső ember az Atlanti konferenciában.

(Jegyezzük meg, Kellogg tréner 1991-95 között az iskola csapatának, vagyis a Umass Minutemennek az irányítója volt, majd később annak edzője lett a még most is csak 39 éves szakember. Kellognak pedig az a John Calipari volt az edzője ugyanitt, aki utána edzősködött a New Jersey Nets és a Philadelphia ’76ers gárdájánál is. Nem mellékesen Kellogg, amikor még irányítóként nyomult a pályán, együtt játszott a méltán ismert Marcus Camby-vel is az Umass gárdájánál. Mégsem ő – Camby –, hanem az NBA-ikon, Julius Erving a legnagyobb név talán, aki szintén ezen iskola játékosa volt. Erwing 1968-71 között kosarazott itt, s később a Philadelphia tagjaként NBA-bajnok lett – a szerző.)

- Tipikus ötös játékos Carter vagy másban is jó?

KI:- Jól képes egy-egyezni a magas, erős centerekkel, de sebessége és gyorsasága képessé teszik a hatékony általános labda nélküli védekezésre is a mi ligánkban. Ezt is várjuk tőle. Támadásban jó százalékban tud lehetőséget teremteni magának és erősen támadni a palánkot. Szintén erős a megkapom-és-kosárra fordulok szituációkban. Még dolgozni kell a pozíciós játékán, de jó esély van arra, hogy egy igazán hatékony négyes-ötös játékosként segítsen minket.

- Mikor érkezik?

KI:- Egy évre szerződtünk vele és az augusztus 13-án kezdődő héten érkezik Debrecenbe.

VIDEÓ IDE KATTINTVA!

Első fotón: Sean Carter, második fotón: Derek Kellogg, harmadik fotón: Julius Erving 1970-ből


A szlovákok ellen újra nagyon ment az U18-as válogatottnak
2012. 07. 27. 09:00
Folyamatosan készül a Zsoldos András vezette magyar fiú U18-as válogatott az augusztus 9-19. közötti B divíziós Európa-bajnokságra, amit Szarajevóban rendeznek, s amely csapat keretének tagja Garamvölgyi Ákos, a Factum Sport Debrecen 1994-es születésű kosarasa is.

Ákos ezúttal több időt kapott, mint előtte, s a szerdán és csütörtökön - Szolnokon - megvívott két előkészületi találkozón 6, illetve 11 pontot dobott a szlovákoknak. A második meccsen kezdő is volt. Igaz, sajnos vannak sérültjei is a magyar keretnek, így a szakmai stáb nehéz helyzetben van a magas posztok terén.

Végső keretszűkítés várhatóan a portugálok elleni két edzőmeccs után - és az osztrákok elleni egy előtt - lesz, vagyis jövő hét közepe táján.

A mellékelt csapatfotó még a szerbiai Törökbecsén készült, Pethes Csaba, a válogatott technikai vezetője által.

Eredmények és rövid interjú Galambbal a teljes cikkre kattintva!

Sean R. Carter a Factum új centere
2012. 07. 25. 10:06

Az 1988. június 8-án született Sean Carter, aki 110 kilós, 206 centis kosaras, legutóbb az University of Massachusetts játékosa volt az NCAA „A” divíziójában, ahol a 2011-2012-es idényben 8,1 pontot átlagolt 37 meccsen és 6,5 lepattanót szedett.  Beceneve: S Dot.

A Factum Sport Debrecen vezetősége szerint a gondos utánajárás után az állapítható meg, hogy pozitív, jó szellemiségű emberről van szó (ez Debrecenben egyébként is szinte követelmény volt az előző 2 szezon légiósainál – a szerk.), aki keményen dolgozik, s remélhetőleg nagy hasznára lesz az NB I A-s csapatnak.

Bővebb anyaggal később jelentkezünk róla, de előzetesen is néhány adatot közlünk.

A 2007-2008-as idényt az Oregon State-nél játszotta, de utána váltott, és azóta Amherst-ben nyomult (Massachusetts). Minden szezonban lépett előre, hiszen három esztendeje még 5,1-es pontátlaga volt, ami fokozatosan növekedett azóta. Lepattanók szedésében viszont már a kezdetektől fogva hasznos, és 6-7 között szedi ezeket találkozónként, évek óta. 

Átlagban – a legutóbbi idényben – 28 perc felett volt a pályán, tehát játékban volt rendesen, hiszen 37 mérkőzésen át szerepeltették, ahogy fentebb is írtuk.

Egyéni rekordjai közül kiemelkedik, hogy 2010-ben a Duquesne ellen 19 lepattanót kapkodott össze.

Kedvence a Los Angeles Lakers és Kobe Bryant. Az életében a legnagyobb hatással eddig az édesanyja  volt rá, és amit sokan nem tudnak róla, hogy nagy könyvolvasó a srác.


A Factum várható keretéről beszélt a friss házas Kenny
2012. 07. 24. 16:00

Sok minden szóba került a Factum általános menedzserével folytatott beszélgetés során, konkrétumok és tervek, illetve lehetőségek az NB I A-s csapat kapcsán, illetve saját feladataira is rákérdeztünk Kenny Izzótól.

Vannak, akikkel nem hosszabbította meg szerződését a Factum, ám nem kizárt még a későbbi közös munka. A légiósok esete is képlékeny, leghamarabb egy amerikai center érkezéséről történhet híradás Kenny szerint. Viszont a magyar szabad játékosokkal is fennáll a klub kapcsolata, tehát az sem lehetetlen, hogy újabb magyarok kerülnek a kerethez, illetve egyes, már a Factumnál lévő fiatalok komolyabb feladatokat kaphatnak a következő szezontól.

Katt a teljes cikkre!

Fotó: Koppányi

A HB Napló (Puskás Zoltán) kérdéseire válaszolt Kenny Izzo. Haon-link


Az U18-as válogatott szerbiai meccseiről, Galambról beszélt Zsoldos András
2012. 07. 23. 10:28
Garamvölgyi Ákos a magyar U18-as válogatottal Szerbiában járt csütörtöktől szombat estig, ahol két felkészülési meccset is vívtak a helyi U18-as válogatottal, készülvén a B divíziós Európa-bajnokságra, amit augusztus 9-19. között rendeznek Bosznia-Hercegovinában. Galambbal beszélgettünk a tapasztalatairól, illetve Zsoldos András szövetségi edzőt is megkérdeztük arról, mi a véleménye a Factum Sport Debrecen kosarasáról, illetve a felkészülés jelen állásáról.

Katt a teljes cikkre!

Fotó: U18-as válogatott saját (Galamb 15-ös mezben)

Helmecziről nyilatkozott ő maga és Kenny is
2012. 07. 20. 11:20
Friss hírünk volt hajnalban (lásd előző cikket), hogy Helmeczi András a Factumhoz igazolt egy esztendőre.

Azóta sikerült őt is elérni, illetve Kenny Izzo általános menedzsert is. Mindeketten elmondták a magukét.

Részletekért katt a teljes cikkre!

Fotók: Koppányi (a négy éve Debrecenben rendezett U18-as Eb-ről)