Morgen Ferdinánd az éjszaka elhunyt.Ferdi, akiről tudtuk, hogy éppen szívproblémája miatt kényszerül ifjan az aktív kosárlabdázástól visszavonulni, pár napja műtéten esett át, amiről az a hír járta, jól sikerült. Utána szanatóriumban várta a gyógyulást, majd a civil életben teljes értékű emberként akart tovább tevékenykedni.
A tragikus esemény kapcsán a Factum Sport kosárlabdaklub részvétét fejezi ki Morgen Ferdinánd családjának!
A játékos klubja, az Atomerőmű SE Paks ma, csütörtökön 18 órától a sportcsarnok előtt gyertyagyújtással emlékezik meg a 21 évesen távozó, előtte válogatott kerettag kosárlabdázótól. Többet erről ITT
Mi, Factumosok utoljára 2012. április 4-én találkozhattunk vele bajnoki meccsen, amikor ellenfélként remek játékot mutatott be paksi színekben egy hosszabbításos találkozón - akkor ekként méltattuk Morgen Ferdinánd játékát: lásd ITT
Emlékezzünk rá így, amint hatalmasat zsákol vagy lepattanót szerez...
64-59-nél azonban (4. negyed 5. perc) újra ott voltunk a PVSK nyakán, ám közelebb nem jutottunk. Elmondható, hogy a meccs első 8 percében jól játszottunk, majd beragadtunk, s később túl sokára kaptuk el újra a fonalat, ezért a végén meg tudta tartani előnyét a Tóth Norbert által vezetett Pécs.
Mike Schuurs vezetőedzőnk a lefújás után elmondta, nem volt nagyszerű a teljesítményünk, azt túlzás lenne állítani, de jól ment a játék a rövidzárlatot kivéve. Azt is hozzátette, hogy hiányoztak a távoli kosarak, anélkül nehéz egyről a kettőre jutnunk.
Sean Carter nehezen lendült bele, de onnantól kezdve igen jó teljesítményt nyújtott (20 pont, 12 lepattanó, 32 IBM pont), Earl Pettis is sokkal jobban játszott, mint Szegeden, emellett Cseh Györgynek is volt három nagyon fontos triplája (igaz, lepattanója csak egy), és bár nem fickándozott úgy, mint vasárnap, de hasznos volt Fekete Stefán is.
A harmadik negyedben ráadásul olyan védekezéssel jöttünk ki, ami megfogta a hazaiakat, ekkor minden pályára lépő jó ritmusban játszott, de sajnos a 4 perces, 0-17-es gyengélkedést ez nem kompenzálta.
A Pécsnél a magyarok között kell keresni a kulcsembereket, Tóth mellett Kovács Péter és olykor Csabay is remekelt. A két légiós közül Legion főleg akkor dobott pontokat, amikor egyébként is ment csapatának, Loesing pedig rossz döntésekkel cifrázta olykor jó teljesítményét.
Érdekesség, hogy bár megjött az új center, Hendley engedélye, de nem vettették be a pécsiek az előzetesen csupán egy dobóedzésen résztvevő amerikait, viszont ugyanezt tette a Factum isl hiszen Mladenovics Dejan átöltözött, melegített is, de nem kockáztatták meg a bevetését. Emellett Kenny Izzo már a meccs első részében megsérült (Kenny elmondta, nem tűnik komolynak, de utána nem mert már pályára lépni).
A Factum annak örülhet, hogy megmutatkozott, tud jól kosarazni, de még nem elég hosszú időn keresztül, ráadásul szakaszosan, vagyis 4-5 perc ütős produkciót majdnem mindig követte néhány ki nem kényszerített hiba, ezt pedig nem engedheti meg magának egy csapat sem.
Ám arra, ami most jó volt, valóban lehet építeni a jövőben.
NB I A 2. forduló, Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
2012. október 10. 600 néző
Vezette: Pálla, Farkas, Boros
Pécsi VSK-Pannonpower - Factum Sport
75-66 (24-11, 19-17, 13-21, 19-17)
Pécs: Loesing 8, Bíró 1, Kovács P. 12, Nagy K. 6/3, Tóth N. 22/3. Csere: Halász 1, Legion 12, Csabay 9/9, Bödör 4. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
Factum: Fekete 11/3, Helmeczi 4, Pettis 16/6, Cseh Gy. 9/9, Carter 20. Csere: Boros, Izzo 2, Kovács I., Vas 4. Vezetőedző: Michael Schuurs.
Kipontozódott: Carter
STATISZTIKA ITT
A Pécs elvileg ugyanúgy áll fel, mint a Nyíregyháza ellen (bár az új center papírjai lehet, hogy mégis "befutnak", ez esetben palánk alatt sokat erősödhet a PVSK), a Factumban ugyanakkor lehet, hogy Mladenovics is bevethető lesz.
Részletekért katt a teljes cikkre!
Fotók: szegedma.hu (a Szeged - Factum meccsen készültek)
Sean Carter válaszolt pár kérdésünkre, illetve a teljes cikkre kattintva lássunk pár döntő mozzanatot, ami azt eredményezte, hogy kikaptunk.
Ugyanakkor már a holnapi (szerda 18:00), pécsi fellépésünk van előtérben, ez nem vitás (Sean ezzel kapcsolatban is nyilatkozott), viszont a vereségből sokat kell tanulnunk, ha a center poszton erősödő PVSK-val fel akarjuk venni a versenyt idegenben.
Egyúttal az első forduló utolsó, általunk még nem ismertetett meccséről is ejtünk pár szót, hogy teljes legyen a nyitó körkép.
Katt a teljes cikkre!
Részletek a teljes cikkre kattintva!
U23 bajnokság 1. forduló, Szeged
2012. október 7.
Vezette: dr. Varga, Vezsenyi
Szeged - Factum Sport
96-94 (27-19, 24-23, 25-23, 20-29)
Szeged: Hájer 15/9, Jakab P. 8, Széll 11/3, Varga D. 13, Csorvási L. 29. Csere: Horváth R. 2, Varga Z. 4, Jáhni 4, Wirth 10, Liszkai.
Factum: Bujdosó 10/6, Pék 14, Varga Á. 29/15, Zahorán 25, Benőcs D. 16. Csere: Takács D., Galó, Papp. Zs.
Kipontozódott: Hájer, ill. Bujdosó
Michael Schuurs holland vezetőedző sok mindenről beszélt a lefújás után, ezek közül a honlapra valókat szedjük össze.
Edzői nyilatkozat a mérkőzésről.
Katt a teljes cikkre!
Összességében elmondható, hogy előrébb jár a csapatépítésben a Szeged, a Factum alapemberei közül még nem mindenki része kellőképpen a csapatszisztémának.
Emellett Mladenovics még mindig nem bevethető (a kispadról figyelte társai gyürkőzését), viszont a legújabb szerzemény, Fekete Stefan feltalálta magát, és húzóemberré lépett elő rögvest. Igaz, még neki és a csapat többi tagjának is sok a hibája, illetve egyes időszakokban igazán szerencsétlen módon alakult a mérkőzés folyása (Pettisnek vagy éppen Helmeczinek több már bent látott labdája jött ki a gyűrűből, illetve jó néhány már megszerzettnek hitt lepattanó csusszant ki a kezekből).
NB I A alapszakasz, 1. forduló
2012. október 7. Szeged, Újszegedi Sportcsarnok
Vezette: Benczur, Ádám, Hegedűs
Naturtex-SZTE Szedeák - Factum Sport
74-60 (19-15, 21-16, 20-19, 14-10)
Szeged: Gilchrist 13/3, Gurley 11/3, Kiss Zs. 8/6. Dukics 16/3, Csorvási M. 13. Csere: Tanács 7/3, Vida, Csorvási L. 2, Wirth 4, Varga D. Vezetőedző: Molnár József.
Factum: Fekete 23/3, Helmeczi 7, Pettis 6, Cseh 10/9, Carter 9. Csere: Boros, Izzo 2, Kovács I., Vas V. 3. Vezetőedző: Michael Schuurs.
STATISZTIKA ITT
A Factum Sport ma, vasárnap 17 órától Szegeden játszik (utána 19:15-től U23-as meccs). Michael Schuurs vezetőedzőt kérdeztük az ellenfélről, a mieinkről, arról, mit vár a meccstől, amely számára debütálás lesz a Factum kispadján.
Emellett röviden írunk az első forduló két szombati találkozójáról is (volt egy nagy "mészárlás" is ezek között), hadd lássuk, ki hogyan vette a rajtot a többiek közül!
Katt a teljes cikkre a részletekért!
A Factum Sport 2012-2013-as NB I A csoportos szezonjának jegy és bérlet árai a következők:
Egymérkőzéses belépők:
- felnőtt: 1200 Ft
- diák, nyugdíjas: 600 Ft (diáknak minősül minden diákigazolvánnyal rendelkező tanuló, általános-, középiskolás vagy egyetemista, főiskolás)
Bérletek:
- diák: 5000 Ft (az alapszakasz 11 hazai meccsére érvényes)
- felnőtt: 10.000 Ft (az alapszakasz 11 hazai meccsére érvényes)
- támogató: 20.000 Ft (2 fő belépésére jogosít, és az alapszakaszon kívül a középszakasz, a rájátszás és a Magyar Kupa meccseire is érvényes)
Hazai meccsek helyszíne: Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, Oláh Gábor utca 5.
Jegyeket a mérkőzések előtt a szokásos bejáratnál lehet váltani (DIÁKOKNÁL A DIÁKIGAZOLVÁNY FELMUTATÁSA SZÜKSÉGES).
Bérleteket is a meccsek előtt (első hazai mérkőzés október 14. vasárnap, 18:00 Factum Sport – Kaposvári KK) szintén a bejáratnál lehet vásárolni.
Sőt, két meccsen már túl van a mezőny, csütörtökön a Szombathely az utolsó negyedben fordítva otthon tartotta a győzelemért járó pontokat a Sopron ellen, pénteken pedig még inkább a végén ragadta magához - szintén hazai pályán - a sikert a Nyíregyháza az addig gyakorlatilag végig vezető Pécs ellenében. Ez utóbbi párharc azért is külön érdekes, mert szerdán Pécsre megyünk, vagyis a baranyaiakkal pár napon belül mi is megmérkőzünk.
Picit kukkoljunk bele ezekbe a történésekbe, amolyan bajnoki ráhangolódásként... Katt a teljes cikkre!
[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78]
<< Előző oldal Következő oldal >>








