A Factum Sport vezetőedzője már nem Michael Schuurs. Erről adtunk hírt a minap. A holland tréner még Debrecenben van, és egyelőre emészti a történteket, egyúttal gondolkozik a következő lépésen, hiszen nem marad Magyarországon, hanem visszatér Hollandiába, majd aszerint folytatja edzői karrierjét, hogy milyen ajánlatai lesznek. Több opció is lehetséges, mint elmondta egyelőre utolsó interjúnk során.Katt a teljes cikkre!
Fotó: ifj. Tóth László
A meccs a szombati ZTE - Factum nagymeccs előzménye volt. Ekkor még igen jó kedvűek voltunk, majd még sokáig a felnőttek NB I A-s derbijén is, hiszen ott is vezettünk a negyedik negyed kezdetén, de aztán lekonyult a bajszunk. No, de lássuk, az U23-asokat, akik viszont valóban kitettek magukért, s dicsérjük meg őket, hiszen még mindig nem túl hosszú kispaddal is simán hozták második győzelmüket a bajnokság során.
U23-as országos bajnokság
2012. november 3. Zalaegerszeg
Vezette: Horváth, Szalai
Zalakerámia ZTE KK - Factum Sport
85-101 (24-27, 14-23, 24-29, 23-22)
ZTE: Fábián 7, Földesi 8/6, Gáll D. 21/9, Kerkai 25/3, Czeigli 8. Csere: Fischer 4, Herczeg, Kis Pa., Kis Ra. 10/6, Varga Ár., Novák 2. Edző: Bödör Ferenc.
Factum: Bujdosó 19/3, Pék 15/9, Varga Á. 28/12, Takács D. 2, Benőcs 28. Csere: Zahorán 9/3, Galó, Keresztesi. Edző: Jason Okrzesik.
Részletek a teljes cikkben!
Eredményekért katt a teljes cikkre!
Czeglédi Károly és Péli Gábor együttese legutóbb a jó utánpótlásképző Nyírsulival, valamint a régi időkben (emlékezhetünk még rá amikor a DEKO SE-vel csatázott a felnőtt nemzeti bajnokságban) remek felnőtt csapattal is rendelkező Nagykőrössel csapott össze.
A Nyírsuli ellen félidőben még csak 4 pontos volt a hátrányunk, aztán kijött a különbség, de nem vallott szégyent együttesünk. Sőt, itt sokáig jól tartottuk magunkat, s igazából egyedül a harmadik negyed az, ami gyengébbre sikerült, a többiben szorosan alakult az állás. A Nagykőrös ellen is számra azonos különbséggel vesztettünk, de itt trénerünk véleménye szerint kevesebb esélyünk volt, csak a végére feljöttünk. Ennek ellenére itt sem kellett lehajtott fejjel levonulnunk a pályáról, sőt, a hangulat igazán remek volt hazafelé Nyíregyházáról (ott rendezék ezt a fordulót), mert egyfelől több sikerélménye volt a srácoknak, mint az első három meccsen, másfelől valóban jobban ment a játék.
Eredményekért katt a teljes cikkre!
A Factum Sport vezetősége hétfőn reggel leült megbeszélni az eddigieket Michael Schuurs holland vezetőedzővel, és végül az a döntés született, hogy felmentik őt, s helyét az eddigi segítő, az amerikai Jason Okrzesik veszi át.Dr. Takács Endre ügyvezető kijelentette, nagyon nehéz döntésen vannak túl, mivel továbbra is jó szakembernek tartja Mike-ot, aki amit lehetett megtett a csapatért, és mind emberileg, mind szakmailag rendben volt körülötte minden, de sajnos a jelenlegi nehéz helyzetet, ami Debrecenben a Factumot körülveszi nem tudta ő sem áthidalni, és gyakorlatilag egyetlen, ám nyomós érv szól csak a menesztése mellett, az NB I A-s csapat eddigi eredményei, hiszen 6 forduló után még nem győzött a csapat.
A Factum problémái továbbra is adottak, az edzésidőpontok összevisszasága, az, hogy több teremben zajlanak a tréningek a hét egyes napjain, emellett sérülések is hátráltatják a csapatot, ami legutóbb Zalaegerszegen csúcsosodott ki, s gyakorlatilag egy megnyert mérkőzést vesztett el a Factum azért, mert teljesen kiégett a végére. Ezek a gondok is nehezítették Michael Schuurs dolgát, ám ő mindent megbeszélve a vezetőkkel megértette, hogy valamilyen drasztikus lépésre van szükség, ami a legtöbb esetben a tréner személyéhez kötődik, még ha a játékosok, a csapat felelőssége is nagy, akkor is.
Mike-nak szívből kívánunk további sikeres edzői pályafutást, s mostantól Jason fogja átvenni a nagycsapat körüli munkát!
2012. november 3.
Vezette: Pálla, Söjtöry, Vida (Csabai)
Zalakerámia-ZTE KK - Factum Sport
88-78 (20-18, 17-20, 23-29, 28-11)
ZTE: Copeland 22/6, Gáspár 12/6, Baki 2, Hudson 19/3, Simovic 21. Csere: Koma 2, Kovács Á. 10/6, Kertész, Borszéki. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Factum: Mladenovics 9/3, Helmeczi 4, Pettis 27/6, Cseh 13/9, Carter 14. Csere: Varga Á., Kovács I. 11/9, Vas. Vezetőedző: Michael Schuurs.
Kipontozódott: Simovic, ill. Kovács I., Mladenovics
STATISZTIKA
A Factum Sport a szombati meccsen komoly esélyt szalasztott el a ZTE ellen a győzelemre, erről olvashattok a teljes cikkre kattintva.
A hazai publikum ugyanakkor megmutatta, hogyan kell hátrányban lévő csapatát belelovalni a jó játékba. A fergeteges hangulatban pedig az egerszegiek kihasználva hibáinkat fordítottak, majd meg is nyerték a találkozót. Pedig újra jól dobáltuk a triplákat, és Earl Pettis kiválóan kosarazott (27 pont, 33 IBM, 5 lepattanó).
A büntetőket is említsük meg, bár a számok olykor csalókák: 32 hazai és 15 vendég lehetőség.
Pedig olyan jól alakult a meccs sokáig, aztán... Csak nem tudunk nyerni. Illetve megint nem tudtunk. Szomorú. Ugyanakkor ha előzetesen azt mondja valaki, ezzel a kerettel 30 perc után futunk héttel a ZTE otthonában, simán elfogadtuk volna. Csak azt nehéz elmesélni, mit műveltünk utána. Azért a bővebb anyagban majd megpróbáljuk...
Egy dolgot még azért emeljünk ki: a harmadik negyed 3., a negyedik periódus 4. percében már kigyűlt az 5 csapathibánk, vagyis 7, illetve 8 percet játszottunk úgy, hogy akárhol faultoltunk a mezőnyben, a ZTE egyből büntetőt dobhatott. Ám ez csak egy szelete a teljes "tortának".
NB I A 6. forduló, Zalaegerszeg
2012. november 3.
Vezette: Pálla, Söjtöry, Vida (Csabai)
Zalakerámia-ZTE KK - Factum Sport
88-78 (20-18, 17-20, 23-29, 28-11)
ZTE: Copeland 22/6, Gáspár 12/6, Baki 2, Hudson 19/3, Simovic 21. Csere: Koma 2, Kovács Á. 10/6, Kertész, Borszéki. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Factum: Mladenovics 9/3, Helmeczi 4, Pettis 27/6, Cseh 13/9, Carter 14. Csere: Varga Á., Kovács I. 11/9, Vas. Vezetőedző: Michael Schuurs.
Kipontozódott: Simovic, ill. Kovács I., Mladenovics
Továbbra is várjuk első győzelmünket, de azért ami jó, azt ne felejtsük el az eddigi mérkőzéseket mindenestől a kukába dobva. Mert voltak, vannak erényeink, amiket sokkal jobban ki kell használni.
Például azt se feledjük, az U23-asaink remek mérkőzést hoztak le, és már 30 ponttal is vezettek, ám a végén kiengedve nyertek 101-85-re, többek között Varga Ádi és Benőcs Dávid 28-28 pontjának, vagy Bujdosó Sanyi 19, Pék Dávid 15 pontjának köszönhetően.
Hajrá, Factum!
Nézzünk körül a férfi NB I A háza táján! Az 5. fordulóban két idegenbeli győzelem született (mi az egyiknek nagyon nem örültünk), de egyébként folytatódott a tendencia, miszerint sokat számít a hazai pálya ebben a bajnokságban.
Viszont a mezőny hektikus voltát jellemzi, hogy több esetben az előző héten simán vereséget szenvedő együttesek nyertek hasonlóan simán ezúttal, így még inkább összerázódott a mezőny. Ezért is kellene a Factum Sportnak elkezdeni sikereket aratni, hiszen már csak egy veretlen (Alba Fehérvár) és egy nyeretlen (Factum) csapat van, a többi örömből és bánatból is kapott rendesen.
Katt a teljes cikkre statisztikai adatokért, és az 5. forduló mérkőzéseinek rövid ismertetéséért!
Saját magunknak is nehézzé tesszük az egyébként sem rózsás helyzetünket azzal, hogy a lehetőségeinket nem jól használjuk ki, illetve, hogy most már nem először fordul elő: a negyedek végét szépen elrontjuk. Kell az első győzelem, amit mindenkinek úgy kell kezelnie, akár csak ezen múlna a bajnokság egésze. Nincs mese, most már nem csak egy meccs lesz a sok közül az, amelyik éppen következik, hanem A MECCS. Aki ezt nem tudja ekként felfogni, jobb, ha elmegy zabot hegyezni... Nehézségek ide vagy oda, ez a nagy büdös helyzet.
Michael Schuurs vezetőedző is nagyon le volt törve (másodedzőstől, vezetőstől, menedzsmentestől, játékosostól) a hétvégén, ám nincs mese, dolgozni kell tovább, hiszen szombaton Zalaegerszegen játszunk, majd fogadjuk a Paksot, és így tovább.
Eddig sem volt könnyűnek nevezhető meccsünk, ezután még annyira sem lesz az egyik sem.
Katt a teljes cikkre a holland trénerrel való beszélgetésért!
Köszönjük a minket buzdítóknak szurkolást, s elnézést kérünk a ma estéért, hiszen 33-33-nál, majd 38-39-nél, majd 57-62-nél is úgy gondolhattuk, hogy hibáink ellenére is meglehet az első győzelmünk, erre fel majdnem harminccal égtünk végül, ami kegyetlen dolog!
NB I A 5. forduló, Debrecen, Oláh G. u.
2012. október 27.
Vezette: dr. Vígh, Hegedűs, Balog Gy. (Pázsitka)
Factum Sport - Sopron KC
69-97 (21-24, 19-25, 20-22, 9-26)
Factum: Fekete 14/6, Boros 3/3, Pettis 16, Cseh Gy. 11/9, Carter 6. Csere: Mladenovics 9/3, Helmeczi, Pék, Varga, Vas 7, Kovács I. 3/3. Vezetőedző: Michael Schuurs.
Sopron: Wise 23/3, Thomas 10/6, Molnár A. 2, Tóth G. 14/9, Barovic 24/3. Csere: Vesztergom 5/3, Takács N., Molnár B., Keresztes 10, Gombás 5/3, Molnár M. 2, Bus 2. Vezetőedző: Meszlényi Róbert.
Kipontozódott: Carter
[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74] [75] [76] [77] [78]
<< Előző oldal Következő oldal >>








